Index Vakbarát Hírportál

Görögország július elsejétől várja a turistákat

2020. május 6., szerda 18:29

Görögország július elsején megnyílik a turisták előtt, írja az MTI. A görög kormány közölte, hogy még nem dolgozták ki teljesen a turizmus újraindításának részleteit, de május 15-ig elkészülnek vele. Többek között az egészségügyileg biztonságos utazás körülményeit szabályozókkal, továbbá szektor pénzügyi támogatásának mikéntjével.

Az idegenforgalom adja Görögország hazai össztermékének 30 százalékát. A szállodák, éttermek, utazási irodák egyharmada csődtől tart a járvány miatt. 

Eddig 45 ezer munkahely szűnt meg a szektorban a koronavírus miatt.

Dániában ugyanakkor éppen a görög bejelentésel egyidőben közölték, hogy még semmiképpen nem nyitnak a turisták felé. "A jelenlegi helyzetben turistáknak nem szabad Dániába érkezniük, mert magukkal hurcolhatják a koronavírust" - mondta Nick Haekkerup igazságügyminiszter szerdán a dán parlamentben egy kérdésre válaszolva. Megjegyezte, hogy több város polgármestere kérte a dán-német határ megnyitását az idegenforgalom előtt, és - mint mondta - a szükségesnél tovább nem fogják zárva tartani a határátkelőket.

A skandináv ország március közepén zárkózott be a koronavírus-járvány miatt.

Rovatok