Index Vakbarát Hírportál

Levélben választhatnak elnököt nyáron Lengyelországban

2020. május 7., csütörtök 12:23 | aznap frissítve

Elutasította csütörtökön a lengyel alsóház az ellenzéki többségű szenátusnak azt a határozatát, mely elvetette volna az idei elnökválasztáson a levélszavazást, amit a koronavírus-járvány miatt találtak ki pár hete.

Ha aláírja az államfő a jogszabályt, néhány héten belül lebonyolíthatják a szavazást.

Eredetileg most vasárnap lett volna az elnökválasztás, de a két kormányzó párt, az Egyetértés és aJog és Igazságosság (PiS) elnökei szerda este megállapodtak, hogy elhalasztják a szavazást. Gowin beleegyezett abba is, hogy a választást levélszavazás formájában tartsák meg, majd csütörtök reggel bejelentette, hamarosan módosító javaslattal részletezi a szavazás átláthatóságát és egészségügyi biztonságát érintő előírásokat. 

Kaczynski és Gowin megállapodása szerint a szavazás új időpontját az alsóházi elnök „az első lehetséges időpontra” írja majd ki. A lengyel alkotmány értelmében 60 napon belül kell megtartani a választást, így az leghamarabb június második felében, legkésőbb augusztus elején lesz.

A lengyel alkotmánybíróság csütörtökön foglal állást a szavazás elhalasztásáról, míg a vasárnapi szavazás utólagos érvénytelenítésében a legfelsőbb bíróság az illetékes.

Rovatok