Index Vakbarát Hírportál

A Trump-kormány elvetette a szakértők tervét a korlátozások lazításáról

2020. május 7., csütörtök 21:17 | aznap frissítve

A Fehér Ház elvetette azt a dokumentumot, amelyet az amerikai Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) szakemberei állítottak össze azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kéne újra megnyitni az országot - írta a Time.

A kiszivárgott 17 oldalas jelentést az állami és helyi tisztségviselők, vallási vezetők, tanárok, és üzletemberek számára írták, arról, mikor és miként lehet kinyitni a nyilvános helyeket a járvány idején. Az útmutató részletes tanácsokat tartalmazott az iskolák, éttermek, nyári táborok, templomok, óvodák és más intézmények újbóli megnyitásához. Az éttermek számára például azt javasolták, több mint másfél méterre egymástól tegyék az asztalokat, a boltoknak pedig, hogy a pénztáraknál helyezzenek el fóliát, védve ezzel a dolgozókat. A dokumentum többféle forgatókönyvre is ajánlott megoldásokat, folyamatábrákon keresztül.

A jelentést múlt hét pénteken kellett volna közzétenni, De a kormány végül elvetette a dokumentum által javasolt terveket.

A Reuters a Trump-kormány egyik tisztviselőjére hivatkozva azt írta, a dokumentum elvetésének fő oka az, hogy a Fehér Ház nem akarja szigorúan előírni a tagállamok számára, hogy pontosan hogyan kell majd eljárniuk. A CDC korábban fontos szerepet játszott az ország közegészségügyi szempontból való informálásában, de a járvány ellenére már két hónapja nem adtak sajtótájékoztatót. Az intézményt naponta felkeresik információért és tanácsért állami és megyei szervek.

Rovatok