Index Vakbarát Hírportál

Kétszer is mellkason lőtte az exrendőr fia a fekete futót

2020. május 12., kedd 15:39

Háromszor lőttek rá Ahmaud Arberyre, a fekete futóra az amerikai Georgia államban a boncolási jegyzőkönyv szerint, írja a CNN.

A boncolás során megállapították, hogy a férfit egyszer a  jobb csuklóján, kétszer pedig a mellkasán találták el, ez pedig alátámasztja az esetről készült telefonos felvételt. A boncolás megállapította, hogy a férfi szervezetében nem volt sem alkohol, sem drog. 

A huszonöt éves, fekete sportoló, Ahmaud Arbery 2020. február 23-án is kocogni indult Georgia állambeli otthonából, Brunswick városának kertvárosi részén, sortot és fehér pólót viselt. Az egyik ház kertjében álló fehér férfi kiabálni kezdett utána, majd fiával együtt megragadtak egy magnumot és egy shotgunt, beugrottak kisteherautójukba, és Arbery nyomába eredtek, azt kiabálva, hogy „Álljon meg, beszélni akarunk magával!” Amikor utolérték a férfit, aki semmilyen rendőrségi jelentés szerint nem adta jelét, hogy fegyver lenne nála, dulakodás kezdődött, majd Gregory McMichael fia, Travis három lövéssel agyonlőtte a férfit.

A RENDŐRSÉG ANNAK RENDJE ÉS MÓDJA SZERINT KISZÁLLT A HELYSZÍNRE, MEGVIZSGÁLTÁK A KÖRÜLMÉNYEKET – MAJD PEDIG NEM TARTÓZTATTAK LE SENKIT.

Azóta felháborodva szólalt fel több híresség, és nemcsak Georgia állam demokrata, ellenzéki egykori kormányzójelöltje, de a republikánus kormányzó is, sőt még Donald Trump elnök is. Mégis május 7-éig, 11 hetet kellett várni ahhoz, hogy letartóztassák a két elkövetőt. Korábban ugyanis az ügyészség úgy gondolta: minden, ami történt, teljesen jogszerű volt.

Az ügyben a fordulatot végül épp a már említett videó hozta el, amely az ügyész szerint azt bizonyította volna, hogy Arbery rátámadt a két, magát védő fegyveresre. Csakhogy május 5-én a videót nyilvánosságra hozták, és ezen semmi ilyesmi nem látszik.

A félperces videót egy McMichaeléket követő autós mobiltelefonnal készítette, és az látszik rajta, hogy a fehér kisteherautó utoléri a futó Arberyt. A kisteherautó platóján áll Gregory, egy pisztolyt szegezve Arberyre. A vezetőoldali ajtón kiszáll Travis egy shotgunnal. Lövés hallatszik a képen kívül, majd az látszik, ahogyan Travis és Arbery dulakodnak, majd két újabb lövés hallatszik. Arbery végül megpróbál elmenekülni, de nem tud: egy erőtlen lépés után véresen összeesik az aszfalton, Travis lába előtt.

Az esetről itt olvashat bővebben.

Rovatok