Index Vakbarát Hírportál

A német alkotmánybíróság elnöke szerint nem gond, hogy szembefordultak az uniós bírósággal

2020. május 14., csütörtök 20:49 | aznap frissítve

Nincs veszélyben az Európai Unió Bíróságának tekintélye, és nincsen semmi rendkívüli abban, hogy nézeteltérések támadnak bíróságok között - mondta a német alkotmánybíróság elnöke a Die Zeit című német hetilapnak. Andreas Vosskuhle azért adott interjút, mert a német alkotmánybíróság egy ítéletében szembefordult az uniós bírósággal.

A német alkotmánybíróság május 5-én önkényesnek és szakmailag vállalhatatlannak nevezte az Európai Unió Bíróságának egy 2018-ban hozott ítéletét az Európai Központi Bank (EKB) államkötvények másodlagos piaci megvásárlására 2015-ben indított programjáról (public sector asset purchase - PSPP), és kimondta, hogy az EKB a programmal, a bíróság pedig a programot kifogástalannak minősítő ítéletével megsértette az Európai Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást, írja összefoglalójában az MTI.

Az uniós bíróság a német alkotmánybíróság döntésére reagálva azt közölte: a közösségi jog alkalmazásának egysége érdekében egyedüliként rendelkezik hatáskörrel annak megállapítására, hogy valamely uniós intézmény aktusa ellentétes-e az uniós joggal vagy sem. Andreas Vosskuhle erről azt mondta: a jogalkalmazás egysége valóban fontos, és ebben mindig is támogatták a luxembourgi bíróságot. Azonban Németország és számos más tagállam bevett jogszolgáltatási gyakorlata szerint "ritka, kivételes" esetekben az alkotmánybíróságnak "joga és kötelessége közbelépni", ha uniós intézmények "különösen súlyos hatáskörsértést" követnek el.

Arra a felvetésre, hogy Lengyelországban egyenesen ünnepelve fogadták, hogy a német alkotmánybíróság megerősítette a nemzeti jog elsőbbségét az európai jog felett, Vosskuhle azt mondta: "a lengyelek teszik, amit tesznek, függetlenül attól, hogy mi mit teszünk, egyébként pedig az ítélet éppen azt mondja ki, hogy az Európai Unió Bíróságának sokkal intenzívebben kellene ellenőriznie, és nem úgy tűnik, mintha ez megfelelne a lengyel kormány álláspontjának".

Arra a kérdésre, hogy erősíti-e az Európai Unió Bíróságának tekintélyét a pofonként értelmezett ítélet, Andreas Vosskuhle megjegyezte, hogy a pofonmetafora igen kedvelt a sajtóban, csaknem valamennyi döntésükre használják, amihez már hozzászoktak. A német alkotmánybíróság elnöke szerint nincs veszélyben az uniós bíróság tekintélye, és mindennapos, hogy nem egyezik bíróságok véleménye.

Kifejtette, hogy intenzív kapcsolatban állnak az uniós bírósággal, a PSPP körüli konfliktus pedig mindenki előtt ismert. A német alkotmánybíróság évek óta foglalkozik az EKB hatáskörével, és eddig a luxembourgi kollegák összes döntését elfogadták. Ezért az uniós bíróság elnöke nemrég a jogszolgáltatási szövetség elmélyítésében mérföldkőnek nevezte a két bíróság nyitottságát a párbeszédre.

"Ez én is így látom, és remélem, hogy (Koen Lenaerts elnök) kitart véleménye mellett ezúttal is, amikor nem minden pontban követjük a(z uniós) bíróságot" - mondta Andreas Vosskuhle, hozzátéve, hogy a PSPP-vel kapcsolatos új ítéletük is "hozzájárulás a párbeszédhez". Az ítéletben használt egyes kifejezések, például az önkényes jelző "laikusoknak nyersnek tűnhet, de a jogászok a helyén tudják kezelni" az ilyen jellegzetességeket - mondta Andreas Vosskuhle.

Külön kiemelte, hogy döntésük nem az uniós bíróság megregulázását jelenti, és azt sem, hogy semmibe lehet venni ítéleteit. "Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a döntés egy jó döntés Európának, mert erősíti a joghoz kötöttséget", és ez be is bizonyosodik majd "közép- és hosszú távon".

Rovatok