Index Vakbarát Hírportál

Több mint 100 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg világszerte

2020. május 14., csütörtök 20:50

Legalább 100 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg világszerte az új koronavírussal, bár a valós szám ennél akár jóval nagyobb is lehet – közölte az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (ICN), amely arra kérte a kormányokat, hogy a lehető legrészletesebben ismertessék a számadatokat.

Az ICN hangsúlyozta, hogy nehéz az összevetés a különböző országok között, amelyek egymástól eltérő módon vezetik a fertőzéssel kapcsolatos nyilvántartásukat. Azonban több országban számoltak be arról, hogy a regisztrált koronavírus-fertőzöttek több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó. A legnagyobb arányban Spanyolországban fertőződtek meg (19 százalék) – írja az MTI. Amikor Magyarországon legutóbb ilyen adatot közöltek, ez az arány 13 százalék volt.

Howard Catton, az ICN vezérigazgatója megjegyezte, hogy Spanyolország mindössze három olyan ápolóról számolt be, akik a járvány következtében vesztették életüket, miközben a spanyolországi halálozási arányhoz képest alacsonyabbal bíró Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Brazília többről tett bejelentést. "A nagy eltérés a számok között rámutat arra, hogy hasznos lenne összetettebb adatokkal rendelkezni a kockázatok megértése érdekében" – mondta

Az ICN vezetője szerint legalább 260, az ápolószemélyzethez tartozó alkalmazott vesztette életét a világon, ez azonban szerinte szintén csak kis része a valódi áldozatok számának. A jobb adatok "ápolók és egészségügyi dolgozók életeit menthetnék meg, de a lakosság biztonságát is javítanák" azáltal, hogy jobban ismernénk a koronavírus terjedését – mondta.

Rovatok