ENSZ: a határzárak az emberkereskedelem- és csempészet növekedéséhez vezethetnek
A koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések, így a tengeri és a szárazföldi határok lezárása az emberkereskedelem- és csempészet növekedéséhez vezethetnek – közölte az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
A bécsi székhelyű szervezet szerint egyrészt a járványhelyzet a világ egyes térségeiben felerősíti a migrációt kiváltó okokat, másrészt a határzárak miatt az emberek fokozottan kénytelenek embercsempészekhez fordulni. A lezárt határok és a kijárási tilalmak pedig azt eredményezik, hogy a migránsok "kockázatosabb útvonalakon és körülmények között is vállalkoznak az útra, illetve magasabb összegeket is hajlandóak kifizetni az embercsempészeknek", hogy átjuthassanak egyik országból a másikba. Az UNODC szerint ezzel a migránsokat fokozottan fenyegeti a kizsákmányolás, a bántalmazás, illetve az emberkereskedelem veszélye – írja a jelentésről szóló összefoglalójában az MTI.
A COVID-19 miatt elrendelt utazási korlátozások nem tartóztatják fel a konfliktusok, emberi jogsértések, erőszak és veszélyes életkörülmények elől menekülőket
– írja a jelentés.
A romló gazdasági helyzet és a növekvő munkanélküliség miatt az UNODC szakértői a migrációs hullámok erősödésére számítanak a jobban sújtott államokból azokba, amelyek gyorsabban képesek talpra állni. Ugyanezt a folyamatot lehetett megfigyelni a pénzügyi világválság idején is, 2007 és 2010 között – tették hozzá.
Az UNODC szerint ezeket a negatív kihatásokat a fellendülést segítő befektetésekkel lehetne ellensúlyozni mind a fejlődő, mind a fejlett országokban. A szervezet emellett a biztonságos és szabályozott, törvényes bevándorlást biztosító lehetőségek kialakítását szorgalmazta.