Index Vakbarát Hírportál

The Washington Post: atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskozott az amerikai kormány

2020. május 23., szombat 07:32

Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak - közölte szombatra virradóra internetes oldalán a The Washington Post című lap nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

A lap információi szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek vezetői május 15-én tanácskoztak az 1992 óta első atomfegyver-kísérlet végrehajtásának lehetőségéről, írja az MTI.

Erre a megbeszélésre állítólag azt követően került sor, hogy a kormányzat Oroszországot és Kínát azzal vádolta meg, hogy az emberekre és a környezetre vonatkozó hatás szempontjából úgynevezett alacsony szintű - föld alatti - nukleáris kísérleteket hajtottak végre. A The Washington Post a feltételezett orosz és kínai kísérletekről nem talált nyilvános adatot a világsajtóban.

A Post úgy tudja: a tanácskozáson részt vevő egyik kormányzati tisztségviselő azt vetette fel, hogy a nukleáris teszttel Washington demonstrálhatja Moszkvának és Pekingnek, hogy az Egyesült Államok képes "gyorstesztre", és ez a demonstráció hasznosnak bizonyulhat későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Ehhez tartozik, hogy Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is.

A nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre.

A lap értesülése szerint a szakemberek arról döntöttek, hogy a jövőben sem hajtanak végre atomfegyver-kísérletet, hanem egy későbbi időpontban Washington más jellegű intézkedésekkel ad választ arra, amit orosz és kínai fenyegetésként észlel.

A Nemzetbiztonsági Tanács semmilyen formában nem kívánta kommentálni a lap rövid cikkét.

Rovatok