Index Vakbarát Hírportál

Afrikában rohamosan nő a koronavírusos esetek száma

2020. május 28., csütörtök 16:38

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Afrikában rohamosan növekszik a koronavírusos esetek száma, ami mostanra már átlépte a 100 ezret a kontinensen – írja a CNN.

Dr. Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója elmondta, hogy 36 napig tartott eljutni az 1000 igazolt esetig, újabb 62 nappal később pedig már 100 ezernél járnak. Mint kiderült, Afrikát sem egyenlően érinti a járvány, a két héttel ezelőtti helyzethez képest öt országban triplájára, tízben pedig duplájára nőtt az esetek száma, a legtöbb helyen azonban egyelőre még mindig kevesebb mint 1000 megerősített esetről lehet tudni.

Moeti elmondta, hogy a kontinens országainak kormányai éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy folyamatosan elegendő eszköz és ellátmány álljon rendelkezésre, és hozzátette, hogy továbbra is ez számít a legnagyobb kihívásnak a járvány elleni küzdelemben. Az igazgató kiemelte, hogy Afrikában az ország erős vezetésének, illetve a megfelelő óvintézkedések bevezetésének hála egyelőre sikerült alacsonyan tartani az esetszámokat, de egyelőre hátradőlni még nem lehet.

Rovatok