Index Vakbarát Hírportál

Indonézia a koronavírus miatt idén nem küld zarándokokat Mekkába

2020. június 2., kedd 15:02 | aznap frissítve

Indonézia a koronavírus jelentette veszély miatt úgy döntött: 2020-ban nem küld zarándokokat Mekkába, jelentette be Fachrul Razi, Indonézia vallási ügyekért felelős minisztere. 

A hagyományos mekkai zarándoklat, a haddzs idén július 28. és augusztus 2. közé esik. A hagyomány szerint minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében elmenni Mekkába a Szent Mecsethez

Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, és a legnépesebb muszlim többségű ország. A kiosztott kvóta alapján idén 221 ezer zarándokot küldhetett volna az ország Mekkába. A vallási ügyekért felelős miniszter azt mondta: meg kellett hozniuk ezt a fájdalmas döntést, mert felelősséggel tartoznak a zarándokokért, írja a CNN

Szaúd-Arábia már februárban bejelentette, hogy a koronavírus jelentette veszély miatt nem utazhatnak be az országba a mekkai zarándoklatra érkezők.  Az országba havonta több tízezren érkeznek az umra, vagyis a zarándoklatnál kisebbnek számító látogatás miatt, amit az év bármely részében meg lehet tenni.

A 33 milliós népességű Szaúd-Arábiában 87 ezer koronavírus fertőzött van, és a hivatalosan közölt adatok szerint 525-en haltak meg. A 263 millió lakosú Indonéziában 27 ezer fertőzöttet tartanak nyilván és 1663-an haltak meg a Covid-19 betegségben. 

Rovatok