Index Vakbarát Hírportál

Több mint egy év után szabadulhatott egy Iránban fogvatartott amerikai veterán

2020. június 4., csütörtök 18:34 | aznap frissítve

Több mint egy éves fogság után szabadon engedték Michael White-ot, azt az amerikai veteránt, akit Iránban, Meshed városában ismeretlen okokból vettek őrizetbe – írja a CNN.

A férfit, aki korábban az USA haditengerészeténél szolgált, 2018 júliusában vették őrizetbe iráni látogatása során, ezt azonban csak 2019 januárjában erősítette meg hivatalosan az iráni külügy, miután ezt a The New York Times már megírta. 

White édesanyja akkor a The New York Timesnak azt mondta: fia azért ment Iránba, hogy meglátogassa barátnőjét. Július 27-ére foglalt hazafelé repülőjegyet San Diegóba, az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül. A nő akkor jelentette fiát eltűnt személyként, amikor kiderült, hogy a férfi nem volt a gép fedélzetén. Hozzátette azt is, hogy fia nyaki tumor és asztma miatt kezelés alatt állt.

Az USA külügyminisztériuma egyelőre nem kommentálta White elengedését, a férfi anyja viszont köszönetet mondott a külügyminisztériumon kívül svájci diplomatáknak, Bill Richardson korábbi új-mexikói kormányzónak, Jon Franksnak, a család szóvivőjének, valamint Mark Zaid és Montel Williams ügyvédeknek.

Azt nem lehetett tudni, hogy miért fogták el, de a külügyminisztérium a CNN szerint korábban azt közölte, hogy 13 évre elítélték. 

Az USA elnöke, Donald Trump csütörtökön a Twitteren azt írta, hogy White 683 napos fogság után már elhagyta az iráni légteret, egy svájci repülőgép fedélzetén van, és hamarosan otthon lehet a családjával.

Rovatok