Index Vakbarát Hírportál

Hat napot töltött egy kút mélyén egy brit férfi Balin

2020. június 8., hétfő 11:57

Három, a koronavírus miatt teljes testet takaró védőruházatot viselő ember kellett ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy szerencsétlenül járt brit férfin Balin. A 29 éves Jacob Robertset megkergette egy kutya, és menekülés közben belezuhant egy 4 méteres, nagyjából kiszáradt kútba egy, Pecatu faluhoz tartozó elhagyatott területen. Robertsnek az eséstől eltört a lába, ezért egymaga nem tudott kimászni, és sokáig hiába kiabált segítségért, olyan messze volt a lakott részektől, hogy a kiáltásait nem hallották meg.

Hat napot töltött a kút mélyén. Ennivalója nem volt, de némi sáros víz volt még odalent, ezért inni tudott. A segélykiáltásaira végül szombaton délelőtt, 11:45 körül figyelt fel egy helyi férfi, aki a teheneit vitte legeltetni, mondta el az AFP hírügynökségnek a mentőcsapatot vezető Gede Darmada. A kiáltások először ijedtséget okoztak, mert a környék amúgy nagyon csendes, számolt be róla a Radar Bali. A tehenes gazda először szólt más helyieknek is, és együtt keresték meg a hang forrását, majd meglátva, mi a helyzet, hívták a rendőrséget és a Basarnas Bali nevű helyi mentőcsapatot.

Roberts csuromvizes nadrágban, flipflopban, felső nélkül ült a sárban. Yusak Agustinus Sooai rendőrfőnök szerint soványnak tűnt és látszott rajta, hogy megsérült. Délután 13:30-ra sikerült felhozni. A közeli népszerű turistacélpont, Nusa Dua kórházába szállították. A várakozások szerint teljesen fel fog épülni, írta a The Bali Sun.

A brit sajtó egyelőre nem tudja, Roberts mit csinált Balin, itt élt, vagy turistáskodott.

Rovatok