Index Vakbarát Hírportál

1,25 millió dolláros óvadék mellett védekezhet szabadlábon Derek Chauvin

2020. június 8., hétfő 22:05 | aznap frissítve

1,25 millió dollárt kell kifizetnie Derek Chauvinnak, ha szabadlábon akar védekezni. A George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr óvadékát hétfőn határozták meg. 

Chauvin meghallgatása a megerősített Hennepin megyei bíróságon folyt, és a börtönből közvetítették, ahol május 29-e óta van. A férfit szándékos emberöléssel vádolják, és akár 40 évet is kaphat. Három társa, Thomas Lane, J. Alexander Kueng és Tou Thao ellen pedig az a vád, hogy segédkeztek a szándékos emberölés elkövetésében.

Az óvadékot levihetik 1 millió dollárig, ha pár feltételt betart, többek között át kellene adnia az összes lőfegyverét a hatóságoknak, Minnesota államban kell maradnia a tárgyalásig, nem léphet kapcsolatba a Floyd családdal, nem dolgozhat hatósági szerveknél. 

Az ő óvadéka szignifikánsan magasabb, mint a másik 3 gyanúsítottnak, akiknek fejenként 750 ezer dollárt kell leszurkolniuk, hogy szabadlábon védekezhessenek. Ketten közülük épp hogy beléptek a rendőrség kötelékébe, és Chauvint hibáztatják, aki a betanulásuk idejére a felettesük volt.

(New York Times)

Rovatok