Index Vakbarát Hírportál

WHO: Az országoknak nem lenne szabad lazítaniuk a szabályokon

2020. június 8., hétfő 19:10 | aznap frissítve

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy

ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.

A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A szervezet vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan rámutatott, hogy a közép-amerikai országokban még mindig emelkedőben van a fertőzöttek száma, ezért az ottani kormányokat határozott intézkedésekre, a világot pedig segítségnyújtásra szólította fel.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője szerint a középpontban már a második járványhullám megelőzésének kell állnia.

Rovatok