Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea megint katonai lépéssel fenyegeti Dél-Koreát

2020. június 16., kedd 07:19

Az észak-koreai hadsereg kész akcióba lépni, amennyiben disszidensek továbbra is propaganda-szórólapokat juttatnak az országba, közölte az állami média kedden, írja a Reuters.

Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

Hadseregeink gyorsan és alaposan végrehajtják a párt és a kormány minden döntését és parancsát

− közölte a koreai néphadsereg (KPA) a KCNA észak-koreai állami hírügynökséggel.

Kim Jodzsong, Kim Dzsongun húga már múlt héten is figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, illetve leállíthatja a Keszong határvárosban lévő közös ipari park működését. Az összekötő iroda és a keszongi ipari park a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbóluma.

Múlt szerdán a dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz két, a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztő szervezet ellen. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az ilyen jellegű, évek óta tartó szórólapkampányokat, mind ez idáig – a szólásszabadságra hivatkozva – nem tiltotta meg őket.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

Rovatok