Index Vakbarát Hírportál

Európa egyik legsúlyosabb járványgóca lett a német húsüzemi fertőzésből

2020. június 21., vasárnap 13:20

Egy egész járást lezárhatnak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, mert járványgóc alakult ki egy helyi húsüzemben, írja az MTI.

A Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozóban vasárnapig több mint ezer koronavírus-fertőzést regisztráltak.

A tömeges tesztelést kedden kezdték meg, eddig csaknem 6 ezer embert teszteltek a vírusra.

Az üzemet bezárták, és elővigyázatosságból karanténra kötelezték az ott dolgozó 6400 embert.

A kereszténydemokrata (CDU) vezetésű tartományi kormány vasárnap rendkívüli ülést tart, amely eredménye akár még az is lehet, hogy a járásban ismét komoly korlátozó intézkedéseket vezetnek be.

A térség EP-képviselője szerint ez még nem lesz elég. Nemcsak Gütersloh-ban, hanem az üzem körüli 30 kilométeres övezetben mindenütt korlátozásokat kell elrendelni az egész lakosságra, mondta Peter Liese a Bild am Sonntag című német lapnak. 

Szerinte a sertésfeldolgozóban történt tömeges koronavírus-fertőzés jelenleg a legsúlyosabb járványkitörés egész Európában.

A vírus legalább két hete terjedhet a dolgozók között, sokan már kórházba kerültek, és félő, hogy számos halálos áldozat is lesz, mondta Peter Liese.

A Tönnies-holdinghoz tartozó üzemben többnyire közép- és kelet-európai vendégmunkások dolgoznak, az emberek nagy része tömegszállásokon lakik. Sokaknak közülük a közeli Verlben a szállása, ott a városvezetés kordonokkal lezárta a negyedet, és megbízott egy biztonsági céget, hogy ellenőrizzék a karantén betartását. Az elkerített településrészen ugyanakkor számos olyan családi ház is van, amelyek lakói nem a Tönnies-nél dolgoznak.

A történtek feltárásába a területileg illetékes bielefeldi ügyészség is bekapcsolódott, gondatlan testi sértés és a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény megsértésének gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Hubertus Heil szövetségi munkaügyi miniszter a napokban megrázónak nevezte a húsüzemi járványkitörésről szóló híreket. Az eset megmutatja, milyen következményekkel jár, amikor "nem bánnak méltányos, fair módon közép- és kelet-európai munkavállalókkal nálunk" - nyilatkozott a miniszter a köztelevíziónak. 

Hozzátette, az eset azt is megmutatja, hogy helyesen járt el a kormány, amikor a hasonló járványkitörésekre gondolva elrendelte, hogy az élőállat-vágással és húsfeldolgozással foglalkozó cégeknek 2021-től tilos vállalkozói szerződéssel (Werkvertrag) foglalkoztatniuk munkavállalóikat.

A német húsiparban nagyjából 200 ezren dolgoznak, az ágazat versenyképességét jórészt a vállalkozói szerződésekkel szerzett olcsó munkaerő biztosítja. Becslések szerint a mészárosok és a hentesek nagyjából 90 százaléka alvállalkozóknál alkalmazott közép-, vagy kelet-európai vendégmunkás. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a húsipari cég megkerülje a bérre és a társadalombiztosításra vonatkozó hazai előírásokat. Több mint húsz éve jelennek meg beszámolók a visszaélésről.

A több üzemet működtető Tönnies-holding az első számú szereplő a sertésfeldolgozás németországi piacán, tavaly 16,7 millió sertést dolgoztak fel, piaci részesedésük 30,3 százalékos volt.

A rheda-wiedenbrückeni eset jól látszik a járvány németországi adataiban is. Az utóbbi napokban rendre 500-nál több új fertőzöttról érkezik jelentés, holott június első felében általában 500 alatt volt a napi új fertőzöttek száma. 

Rovatok