Index Vakbarát Hírportál

Mentesítő hajójárat indul a nagymarosi földcsuszamlás miatt

2020. június 22., hétfő 15:15

Ingyenes mentesítő hajójárat indul Nagymaros és Zebegény között, ahol az esőzések miatt három helyen megcsúszott a hegyoldal – mondta hétfőn Nagymaroson, a hegyomlás helyszínén az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az érintett települések polgármestereivel és a helyreállításban résztvevőkkel tartott bejárás után azt mondta, hogy 20 perc alatt zúdult le olyan mennyiségű eső, amely több ezer köbméternyi hordalékot, sarat és köveket sodort magával, írja az MTI.

A két Pest megyei település között mind a közúti, mind a vasúti közlekedés időszakosan, a helyreállítás idejére szünetel. Az államtitkár közlése szerint a munkálatok több ütemben zajlanak. Ez idő alatt a Mahart együttműködésével sikerült megoldani, hogy reggeltől estig Zebegény és Nagymaros között óránkénti mentesítő hajójáratok induljanak – fűzte hozzá Rétvári Bence.

A MÁV a hétvégén azt közölte, hogy a múlt szerdai esőzés több mint egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral, kövekkel a vasúti pályát a Dömösi átkelésnél. Mintegy 70 méteren a vágány alatti töltés több helyen károsodott, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz. 

Az omlások során körülbelül 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

A vonatközlekedés, előbb csak egy vágányon, várhatóan július második felében indulhat újra, addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros-Szob, illetve a Szob-Zebegény közötti szakaszon, külön menetrend szerint.

Rovatok