Súlyos sebesülés árán mentette meg fiát a medvétől egy apa az észak-olaszországi Trentino tartományban – írja az MTI az Il Fatto Quotidiano olasz lap alapján.
Az 59 éves Fabio Misseroni jobb bokája sérült meg súlyosan, 28 éves fia néhány karcolással megúszta a támadást.
A medve hirtelen ugrott ki az erdőből, gyors volt, mint a villám
– mesélte a férfi, aki hentes a közeli Cles településen. Fiával sétáltak a hegyen, amikor Christianra rátámadt a medve, a lábát kapta el, a földre rántotta. Az apa ekkor közbelépett, megpróbálta leválasztani a ragadozót a fiáról.
Megharapta a lábamat, majd a karomat, aztán a másik oldalon a kezemet. Ezután csodával határos módon továbbállt. Mindkettőnkkel végezhetett volna.
Mindez néhány pillanat alatt történt meg a beszámoló szerint. Apa és fia az 1500 méter magasan fekvő területet tekintette meg Fontana Maora környékén. Innen sikerült eljutniuk Verdéig, ahol az autójukat hagyták, innen Clesbe mentek, a kórházba, ahol az apának meg kellett operálni a bokáját.
A tartomány erdészeti hatósága azt gyanítja, nőstény medvéről van szó, amely meg akarta védeni bocsait.
Mindketten szenvedélyes vadászok, vadászatot készítettek elő a környéken, amelyet egyébként jól ismertek, nem számítottak medvetámadásra. Monte Peller környékén gyakran járnak medvék, de még sosem támadtak emberre.
A baleset miatt kiújultak a viták arról, hogy mennyire veszélyes a lakosságra a tartományban élő mintegy nyolcvan medve. Tavaly a különösen élénk természetű, M49 azonosítójú példányt befogták és egy gondozóhelyre szállították Castellerbe, ahol villanypásztor őrizte a területet, mégis megszökött. A hatóságok ekkor engedélyt adtak kilövésére is. Egy évig kószált szabadon, míg újra be nem fogták, és egy problémás esetekre szakosodott helyre vitték.
Másfél hónapja Calliano faluban egy fiatal medve felmászott egy erkélyre.