Index Vakbarát Hírportál

Hárman meghaltak, egy ember pedig megvakult Új-Mexikóban, miután kézfertőtlenítőt ittak

2020. június 27., szombat 11:30

Metil-alkohol-mérgezésben meghalt három ember, egy pedig megvakult Új-Mexikóban, miután kézfertőtlenítőt ittak, írja a CNN. Hasonlóra volt már példa Iránban is, ahol 300-an meghaltak, és több ezren megbetegedtek, mert így próbáltak védekezni a koronavírus ellen. 

Összesen heten ittak a kézfertőtlenítőből, a három halott mellett egy ember örökre megvakult, a másik három pedig kritikus állapotban került kórházba. A helyi hatóságok szerint súlyos alkoholizmus miatt ihatott a hét ember metil-alkoholt tartalmazó kézfertőtlenítőt. Nem véletlenül tiltották ki az amerikai börtönökből is a kézfertőtlenítőt attól tartva, hogy az alkoholtartalma miatt a fegyencek megisszák.

Donald Trump amerikai elnök egyébként korábban arról beszélt, hogy jó ötletnek tartja a védekezéshez, hogy a testünkbe juttassuk a kézfertőtlenítőtKorábban a hatóságok figyelmeztettek arra, hogy ne használják egy mexikói cég kézfertőtlenítőjét, mert metanolt tartalmaz, amely mérgező lehet akkor is, ha csak bőrön keresztül jut a szervezetünkbe. Az nem derül ki, hogy a hét ember milyen gyártmányú kézfertőtlenítőt ivott.

Rovatok