Index Vakbarát Hírportál

Emberek tízmillióit fenyegeti az éhínség világszerte

2020. június 29., hétfő 20:03

Emberek millióit fenyegeti éhínség a koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) kis híján 5 milliárd amerikai dollárnyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait - derül ki a szervezet hétfői bejelentéséből.

A koronavírus elleni harc színtere a világ gazdagabb feléből a szegényebb térségekbe került át, és az oltás megérkezéséig a káosz elleni legjobb védekezés az élelem

- jelentette ki David Beasley, a WFP főigazgatója.

Beasley hangsúlyozta, hogy ha az emberek nem jutnak elegendő ételhez, világszerte egyre többen vonulnak majd az utcákra, nő a feszültség és a migráció, súlyosbodhatnak a konfliktusok, az élelmiszer-ellátási gondok pedig vélhetően ott is megjelennek, ahol eddig nem. Hozzátette, hogy a járvány kitörése óta 82 százalékkal nőtt az éhezők aránya abban a 83 országban, ahol a WFP jelen van, számuk az év végére elérheti akár a 270 milliót is, írja az MTI.

Beasley leszögezte: a szervezet csaknem 138 millió ember élelmiszer-ellátásában szeretne segítséget nyújtani.

A példátlan válság példátlan válaszokat követel

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a WFP elsősorban készpénz és utalványok formájában segítené a városokban élő rászorulókat, akik a helyi piacokon vennék meg a szükséges árukat, így élénkítve a gazdaságot.

A WFP szerint a járvány hatásai legerősebben Latin-Amerikában érezhetők, a kontinensen a rászorulók száma csaknem a háromszorosára nőtt, de Afrika nyugati és középső részén jelentősen, 135 százalékkal nőtt az éhezők száma, Dél-Afrikában pedig 90 százalékkal.

A szervezet emlékeztet arra, hogy noha a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma folyamatosan nő, az élelmiszer-tartalékok a világ egyes helyein fogynak. A helyzetet nehezíti a rossz időjárás, egyebek közt a monszunok és a ciklonok, egyes térségekben - például Afrika keleti részén és Dél-Ázsiában - pedig a sáskajárás. A betakarítási munkákat olykor emellett helyi konfliktusok teszik lehetetlenné.

Rovatok