Index Vakbarát Hírportál

Napi 100 ezer fertőzést sem zár ki az amerikai járványügy vezetője

2020. június 30., kedd 19:28 | aznap frissítve

Öt nap alatt negyedszerre került 40 ezer fölé az egy napra eső új fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. Az ország járványügyi hatóságának képviselői szerint amit az ország eddig látott a vírusból, az még csak a kezdet, írta a BBC – dacára annak, hogy itt regisztrálták a legtöbb fertőzést, 2,7 milliót (az aktív esetek száma jelenleg 1,45 millió) és a fertőzésben már több mint 129 ezren meghaltak.

A korábbinál is rosszabbra fordult helyzetet nehezíti, hogy az elnök – aki a kezdetekben egyébként is elbagatellizálta a járvány veszélyét – a gazdasági károk enyhítésére hivatkozva a korlátozások feloldása mellett áll, márpedig épp az enyhítéseket teszik felelőssé azért, hogy a fertőzések száma a napokban újabb rekordokat döntött meg. 52 államból 36-ban emelkedik a fertőzések száma, főként délen és nyugaton, miután a járvány kezdetén súlyos járványgócot jelentő New York államban – és az ország északnyugati csücskében, Washington államban – a szigorúbb korlátozások hatására sikerült a fertőzések számát leszorítani.

Sok tudományellenesség=sok fertőzés

A Nemzeti Allergia- és Fertőzéstudományi Intézet (NIAID) igazgatója szerint a lakosság nagy része egyszerűen nem áll készen arra, hogy felelősségteljesen álljon a járványhoz. Anthony Fauci korábban a kongresszus előtti meghallgatásán kijelentette:

az Egyesült Államokban aggasztóan sokan tudományellenesek.

Faucinak kedden kell véleményt mondania a szenátus előtt az iskolák újranyitásának lehetőségéről. A járványügyi szakember szerint azonban sok oka van annak, hogy nem érdemes azonnali eredményeket várni egy esetleges védőoltástól:

„Általános a tudományellenes, hatóságellenes, oltásellenes közérzet” az amerikaiak körében – állapította meg Fauci, megjegyezve, hogy a kormányzat sem tesz meg mindent ez ellen.

Nem lennék meglepve, ha a napi fertőzések száma elérné a napi százezret, amennyiben nem lesz változás, így nagyon aggasztónak látom a helyzetet

– idézte a New York Times Faucit a keddi szenátusi meghallgatásról.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) helyettes vezetője is sötét képet festett a helyzetről. Anna Schuchat szerint jelenleg az ország egyedülálló abban, ahogyan a járvány terjed. Mindenütt az enyhülés vagy legalábbis a tavaszi csúcsoknál jóval szerényebb adatok a jellemzők – bár a második hullám veszélye már Németországban is megjelent

Schuchat szerint az Egyesült Államok „nem Új-Zéland, Dél-Korea vagy Szingapúr”, ahol egy-egy újabb fertőzésre a hatóságok gyorsan reagálnak, felderítik a lehetséges kontaktszemélyeket, és karanténba helyezik őket.

Ez ilyen hatékonyan nem működik az országban, amely a nagy fertőzésszám ellenére a nyájimmunitásban sem bízhat, ahhoz ugyanis ez a szám túl kevés, ám a lakosság átfertőzése – az egyébként is kétes bizonyosságú immunitás reményében – viszont az eddigieknél is sokkal több halálos áldozattal járna. 

Július 4. fontosabb, mint a járványveszély

Miközben Fauci épp a járvány egyéni szinten is felelősségteljes kezelésének fontosságáról beszélt, Donald Trump épp azt erősítette meg, amitől az ő legfőbb járványügyi szakembere tart:

A CNN szerint az elnök Dél-Dakotába megy július 4-én, az alapítóatyák sziklából faragott portréiról ismert Rushmore-hegyhez, ahol az állam kormányzójának kezdeményezésére ezreket várnak a fizikai távolságtartást kifejezetten mellőző ünnepi tűzijátékra. 

Rovatok