Index Vakbarát Hírportál

Bolsonaro koronavírusos, de köszöni, jól van

2020. július 8., szerda 09:31

Kedden délután újságírók előtt erősítette meg Brazília elnöke, Jair Bolsonaro, hogy már nemcsak a tünetek alapján, hanem a teszt eredménye szerint is valóban koronavírusos, majd a brazíliai GOVT TV-nek később azt mondta: köszöni, jól van. Miután Bolsonaro hátrébb lépett, lehúzta a maszkját, úgy beszélt a riporterekhez.

Hála istennek jól vagyok, nyugodt vagyok, minden rendben. Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik imádkoztak értem, és támogattak, köszönöm, jól vagyok. Akik pedig kritizáltak... velük sincs semmi gond. Szólásszabadság van, ez a demokráciánk egyik alappillére. Figyeljünk oda az idősekre, különösen azokra, akiknek van valamilyen alapbetegségük. A legfiatalabbak is vigyázzanak magukra, de ne aggódjanak, szinte nulla az esélye annak, hogy náluk komoly következményekkel járjon a vírus

– mondta Bolsonaro.

Az elnök eleinte nem vette túl komolyan a járványt, többször hivatkozott rá „egy kis influenzaként”, ő maga pedig gyakran jelent meg politikai eseményeken is szájmaszk nélkül.

Rovatok