Index Vakbarát Hírportál

Rendőrök is megsérültek Belgrádban a kijárási korlátozások elleni tüntetésen

2020. július 8., szerda 07:45

A szerb rohamrendőrség könnygázzal oszlatta kedden este Belgrádban a járványügyi szigorítások ellen tiltakozókat, akik a parlament épületébe próbáltak bejutni, írja az MTI. A megmozduláson értesülések szerint néhány ezren vettek részt. A tiltakozók egy része áttörte a rendőrségi lezárást, és behatolt a törvényhozás épületébe, ahonnan a rendvédelmiek rövid időn belül kiszorították őket.

Egy nagyjából százfős csoport aztán ismét megpróbálkozott bejutni a parlamentbe, de a biztonsági erők könnygázzal és időnkénti rohamokkal tartották távol a tüntetőket. A tiltakozók kukákat és egyéb törmeléket dobáltak a rendvédelmi szervek tagjaira. A helyi sajtó zavargásokról és fosztogatásokról is beszámolt, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint a néhány ezres tiltakozás nem spontán alakult ki, már körvonalazódik, hogy kik szervezhették a demonstrációt. Vladimir Rebic kiemelte: az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sérültek meg, közöttük 43 rendőr, továbbá öt rendőrautó teljesen kiégett, a lovas rendőrség három lova is sérüléseket szenvedett, és 23 tiltakozót előállítottak.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter szerint azért kerülhetett sor az éjszakai randalírozásra Belgrád központjában, mert korábban soha nem büntették meg azokat, akik betörtek a parlament épületébe vagy a közszolgálati televízióba, ahogyan azokat sem, akik tiltakozásukkal leállították a forgalmat a fővárosban. "Szerbiának meg kell mutatnia, hogy itt a törvények uralkodnak, nem pedig a zsarnokok és az olyan politikusok, akik csak erőszakkal tudnak bejutni a törvényhozásba" - fogalmazott Aleksandar Vulin.

A tüntetés nem sokkal azután kezdődött, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök kedd esti sajtótájékoztatóján bejelentette: péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt. Mint fogalmazott,

csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb.

A szerb elnök először csak Belgrád tekintetében nevezte kritikusnak a járványhelyzetet. Újságírói kérdésre válaszolva azonban egyértelműsítette, hogy az intézkedést szíve szerint az egész országra kiterjesztené.

Aleksandar Vučić rámutatott, hogy

a belgrádi kórházak majdnem megteltek, ezért tábori kórházakat alakítanak ki, és ideiglenes járványkórházakat alakítanak ki több helyszínen.

Mint mondta, nem csak a fővárosban drámai a helyzet, az ország több pontján is járványgócok alakultak ki, majdnem mindenhol beteltek már a kórházak. 

Az azonosított fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése miatt az Európai Unió országainak többsége nem engedi be a szerbiai állampolgárokat, vagy kéthetes karanténra kötelezi őket. Szerbiából eddig 16 719 fertőzöttet és 330 halálesetet jelentettek a koronavírus-járvány következtében.

(Borítókép: A koronavírus-járvány miatti újabb lezárások ellen tüntetők Belgrádban 2020. július 7-én. Fotó: Marko Djurica / Reuters)

Rovatok