Index Vakbarát Hírportál

Korrupcióval vádolt volt mexikói kormányzót fogtak el Miamiban

2020. július 9., csütörtök 05:36 | aznap frissítve

Őrizetbe vették a floridai Miamiban szerdán César Duartét, a mexikói Chihuahua állam korrupcióval vádolt volt kormányzóját, jelentették be a mexikói és az amerikai hatóságok.

Duartét, aki 2010 és 2016 között volt az észak-mexikói határállam kormányzója, közvagyon elsikkasztásával vádolják hazájában.

A vádirat szerint Duartét a többi között Chihuahua állam támogatási programjai terhére elkövetett pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítják. Állítólag 96,6 millió pesót (1,3 milliárd forint) utalt át 2014-ben két olyan vállalatnak, amelyeknek egykor a vezérigazgatója volt. Duarte már korábban is tagadta az ellene felhozott vádakat.

A mexikói főügyész hivatala szerint Duarte kiadatását kérték. A bejelentést nem sokkal azt követően tették, hogy Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt.

Az amerikai-mexikói elnöki találkozót az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új kereskedelmi megállapodás (USMCA) életbe lépése alkalmából tartották. Az új egyezmény hivatalosan július elsején lépett életbe, és az Egyesült Államok és Mexikó mellett tagja Kanada is, ám Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen a washingtoni eseményen. Vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban írnak alá.

Az aláírási ceremónián a mexikói elnök hosszasan dicsérte mind az új kereskedelmi megállapodást, mind a két ország általa történelminek minősített kapcsolatát. Üdvözölte Donald Trump szerinte közvetlen diplomáciai stílusát, kiemelve, hogy az amerikai elnök „soha nem gondolta, hogy a szuverenitásunkat megsértve bármit is ránk kényszerítsen”. Korábban Trump azt mondta, hogy Mexikó fogja fizetni a déli határon tervezett határfala költségeit.

Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködése „a kölcsönös bizalmon és a kölcsönös tiszteleten alapul”. Majd kifejtette, hogy mindkettőjüket a korrupció elleni harcra és az ország érdekeinek előtérbe helyezésére tett ígéreteikért választották meg. „Én ezt teszem és Ön is ezt teszi” – mondta.

A 2018 decemberében hatalomra került López Obrador megfogadta a korábbi kormányzatokat mételyező korrupció felszámolását. A mexikói elnök egyébként már januárban bejelentette, hogy az Egyesült Államok belegyezett Duarte kiadatásába. Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet is körözési listára helyezte a volt kormányzót, írja az MTI.

Rovatok