Index Vakbarát Hírportál

Lerombolta a kormány az otthonát, belehajtott utasaival egy tóba a buszsofőr Kínában

2020. július 13., hétfő 07:04

Az őt ért sérelmek miatt, szándékosan hajtott bele egy tóba a buszsofőr múlt kedden a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban – állapították meg a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló kínai hatóságok.  A balesetben 21 ember halt meg.

A South China Morning Post című hongkongi lap beszámolója szerint a sofőr azért akart bosszút állni, amiért egy városfejlesztési projekt keretében a helyi kormányzat lerombolta az otthonát.

A Csang vezetéknévvel azonosított, 52 éves férfinak tartós bérleti joga volt az ansuni kormányzat tulajdonában álló lakóhelyre, ám azt a viskónegyedek fejlesztését célzó egyik terv alapján lebontásra ítélték. Csang telefonon panaszt tett a helyi kormányzat felé az ügyben, és azt kérte, hogy ne bontsák le az otthonát anélkül, hogy másikat biztosítanának helyette. Az épületet a tragédia reggelén rombolták le – közölte a rendőrség.

A hatóságok közleményéből kiderül, hogy a férfi aznap vezetés előtt és közben is alkoholt fogyasztott, és mielőtt a volán mögé ült volna, felhívta barátnőjét, akivel „cinikus és pesszimista" gondolatokat osztott meg. A buszt végül egy hirtelen balkanyart véve, öt sávon keresztülgázolva hajtotta bele a helyi víztározóba.

A balesetben vele együtt 21 ember veszítette életét, és további 15 sérült meg. A busz utasai között legalább 12 olyan diák is volt, aki az egyetemi felvételi vizsgák első megmérettetésén volt túl, közülük öten haltak meg.

A rendőrség közleménye arra is rávilágított, hogy Csang június 8-án aláírt egy megállapodást a helyi kormányzattal arról, hogy a csaknem 40 négyzetméteres otthonáért cserébe mintegy 72 ezer jüan (3,2 millió forint) egyszeri kártérítést kap, ám az összeget sosem vette át. A férfi továbbá kérvényt nyújtott be olyan önkormányzati bérlakásra, amelyeket a piaci ár alatt adnak ki, de pályázatát visszautasították.

Az SCMP rámutat: a kínai internetezőket megosztotta a hír. Bár sokan együttéreztek Csanggal az otthona elvesztése és a megfelelő kompenzáció hiánya miatt, tettét elítélték. „A gyengéknek nincs módjuk ellenállni a hatalmasoknak, ezért a náluk is gyengébbek ellen fordulnak" – idézte a lap a WeChat kínai közösségi hálózat egyik kommentelőjét.

Az ansuni kormányzat egy vasárnap kiadott közleményben közölte, hogy tovább vizsgálja a lakóépület lebontásának körülményeit, és hiányosságok felderítése esetén büntetést fog kiszabni.

Rovatok