Index Vakbarát Hírportál

A Fekete-erdő Rambója jobban ismeri a terepet, mint a rendőrök

2020. július 14., kedd 23:37

Hosszú időbe telhet annak a férfinak az elfogása, aki után vasárnap óta folytat hajtóvadászatot a német rendőrség, miután a bulvársajtó által csak "Fekete-erdei Rambónak" nevezett férfi elvette négy rendőr fegyverét, majd bemenekült az erdőbe. A 31 éves Yves Etienne Rausch azonban nem be-, hanem visszamenekült oda. Az utóbbi időben ugyanis az erdőben élt, és úgy ismeri a nehéz hegyi terepet, mint a tenyerét. Jobban, mint a rendőrök. 

Bevette magát egy hegyi házba

Oppenau egy alig ötezer fős kisváros a Rench völgyében, a Fekete-erdő közepén. A várost körös-körül erdős, hegyes terület veszi körül vízesésekkel. A 800-900 méter magas hegyek és völgyek között több száz méter a szintkülönbség, sok helyen egyáltalán nincsenek erdei utak. 

Vasárnap délelőtt fél tízkor egy Oppenau közelében fekvő hegyi ház tulajdonosa hívta ki a rendőröket, mert megelégelte, hogy egy férfi beköltözött az üresen álló hüttébe. 

Két járőrkocsival  négy rendőr ment ki a házhoz a  tulajdonossal együtt. Bekopogtak, a 31 éves férfi ajtót nyitott. A tulajdonos felszólította, hogy hagyja el a házat. Kezdetben teljesen békés volt a hangulat,  a férfi egy asztalnál ülve beszélgetett a rendőrökkel - ismertette az ügy részleteit kedden Herwig Schäfer, az offenburgi főügyész. 

Valahonnan előkerült egy pisztoly 

A rendőröknek azért feltűnt, hogy a férfi terepszínű ruhát és golyóálló mellényt visel, a mellényén lévő tölténytartó szíjba valamilyen lőfegyverhez való lövedékek vannak beletűzdelve, mögötte pedig egy fejsze és egy íj is oda van támasztva a falhoz a sarokban.  

A férfi együttműködő volt. Amikor a  rendőrök megkérték, hogy adja át a fegyvereit, engedelmesen levette a mellényt, és mindent kitett az asztalra. A járőrök egyenként kihordták a fegyvereket a ház elé. 

Ezután változott meg minden egy csapásra. Amikor felszólították a férfit, hogy jöjjön ki a házból, mert meg fogják motozni, ő erre nem volt hajlandó. Amikor az egyik rendőr odalépett hozzá, a férfi  teljesen váratlanul megragadta őt, és egy pisztolyt szorított a homlokához. A pisztolyt feltehetően az asztal alól vette elő. A rendőrök későbbi vallomása szerint a fegyver igazinak tűnt.

A pisztolyt a rendőr homlokához szorítva lépett ki a házból, ahol felszólította a négy rendőrt, hogy szolgálati fegyvereiket tegyék le a földre, és távolodjanak el tőle. A járőrök nem ellenkeztek, mind a négyen letették a pisztolyukat. A férfi összeszedte azokat, majd berohant az erdőbe.

Nehéz a terep

A környékre komoly rendőri erők érkeztek. A férfi ellen a francia határ közelsége miatt nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. A terület felett helikopter körözött, megjelentek a rendőrség különlegesen képzett kommandósai, a területet kutyákkal kezdték el átvizsgálni. A rendőrség megerősítette a város védelmét, hogy megakadályozza a fegyveres férfi visszatérését a településre. A helyieket arra kérték, hogy  maradjanak otthon, amíg nem fogják el a férfit, ne vegyenek fel stopposokat, és kerüljék az erdőt. Hétfőn nem nyitottak ki az óvodák és iskolák, keddtől a szülőkre bízták, hogy gyerekeiket továbbra is otthon marasztalják-e. 

A férfi eltűnése óta több mint 48 óra telt el, és bár kedden is legalább 200 rendőr vett részt a hajtóvadászatban, még nem sikerült a nyomára bukkanni. A rendőrség vezetője azt mondta: ez nem is lesz könnyű, mert a férfinek se lakása, se munkahelye nem volt, és az utóbbi időben szó szerint az erdőben élt, így mindenkinél jobban ismeri a búvóhelyeket. Sikerült ugyan azonosítani a férfi által használt mobilt, de az ki van kapcsolva, így onnan sem nyerhetnek információt a tartózkodási helyéről.

Most a rendkívül nehéz terepen körülbelül 8 négyzetkilométernyi területet kell alaposan átfésülni. A rendőrség szerint a férfi azon a területen érzi magát biztonságban, amit maga is jól ismer, így feltehetően nem akar távolabbra elbujdosni.  

Különc alak, többször büntették

A 31 éves Yves Etienne Rausch német állampolgár. A településen sokan ismerik. Furcsa, különc embernek tartják, akit gyakran láttak az erdő közelében kezében íjjal vagy más fegyverekkel, amelyekre amúgy semmilyen engedélye nem volt. Voltak, akik tartottak tőle, mások békés, ártalmatlan embernek ismerték. 

Rausch korábban többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Fiatalkorúként lopásért, és a fegyvertartás szabályainak megsértéséért büntették. 2010-ben, húszéves korában, 3 év 9 hónap börtönt kapott súlyos testi sértésért, miután egy barátnőjét egy vita közben számszeríjjal megsebesítette, akihez aztán ő maga hívott mentőt, és a mentők megérkezéséig ellátta a sérültet. 2019-ben 9 hónapot kapott lőfegyverrel és robbanószerrel való visszaélésért. 

Az ügyészség szerint nincs arra utaló adat, hogy a férfi szélsőséges politikai csoporthoz tartozna. A Bild azt írta, gyermekpornográfia miatt is büntették, de a rendőrség vezetője erről azt mondta: az egyik büntetőeljárásban átvizsgálták a telefonját, amelyen három, kiskorúakról készült pornográf képet találtak, de emiatt külön nem büntették. 

Hogy vehette el egy ember 4 rendőr fegyverét?

A német nyilvánosságban vita folyik arról, hogyan volt lehetséges, hogy egyetlen ember el tudta venni négy rendőr pisztolyát. Mind a helyi rendőrség, mind az ügyészség vezetője azt mondta: a rendőrök helyesen cselekedtek, amikor társukra fegyvert fogtak, és ők nem ellenkeztek. A helyzet komolyságának érzékeltetésére az ügyészség vezetője felolvasott egy részletet annak a rendőrnek a tanúvallomásából, akire  Rausch ráfogta a fegyvert: 

Ez a helyzet nagyon ijesztő volt számomra, a fegyvert közvetlenül felém irányította. Bármelyik pillanatban számíthattam arra, hogy lőni fog, és én ebben a házban fogok meghalni.

Reinhard Renter, offenburgi rendőrkapitány azt mondta: akire még életében nem fogtak fegyvert, az nem tudja elképzelni ezt a dermesztő lelkiállapotot. A házhoz kiküldött rendőrök a rendőrség vezetője szerint kellő tapasztalattal rendelkeztek. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy egyikük sem akart hősködni, hanem bajtársuk védelmében rendkívül higgadtan cselekedtek, és letették fegyvereiket.   

Borítókép: Philipp von Ditfurth/picture alliance via Getty Images

Rovatok