Index Vakbarát Hírportál

Akkora illegális bulit tartottak Angliában, hogy a rendőrség csak széttárta a kezét

2020. július 20., hétfő 09:56 | aznap frissítve

Több ezren buliztak a hétvégén egy volt légi támaszponton Bath mellett, emiatt a rendőrök nem tudtak mit kezdeni az eseménnyel – írja a BBC. A Charmy Down légi támaszpont nagyjából 5 kilométere van a várostól, így sokan aludni se tudtak, miután szombaton késő délután beindult a zene.

Akkora volt a buli, hogy még a 20 kilométerre élő bristoliakat is ébren tartotta.

A rendőrség ugyan az első bejelentések után pár percen belül kiérkezett a helyszínre, de Ian Wylie főfelügyelő szerint hiába tudták előre, hogy egy nagy csoportosulás készül a hétvégén, nem tudták, hol lesz, így

mikor kiértek, már túl késő volt, nem tudtak mit kezdeni a több mint 3000 ittas, bedrogozott bulizóval.

A résztvevők és a rendőrök biztonsága érdekében nem csinálhattak semmit, hiszen mikor este 11 után kiértek, már nem tudták megakadályozni a színpadok felépítését. A főfelügyelő szerint ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben biztonságosan, megfelelően intézkedjenek, egy seregnek kellett volna készenlétben állnia.

A környező utakat lezárták, de ennek ellenére még vasárnap reggel is vissza kellett fordítaniuk több autóst is, akik a légi támaszpontra tartottak. Végül délután egykor leállt a zene, és három órával később az utolsó résztvevő is hazaindult. A rengeteg autó miatt volt, aki szombaton el sem tudta hagyni az utcáját.

A főfelügyelő azt mondta, hogy nyomozást indítanak az ügyben, ki akarják deríteni, ki és hogyan rendezett egy ekkora rave-et.

Őszintén szólva ez önző dolog volt a résztvevőktől, akik úgy tűntek, hogy direkt figyelmen kívül hagyják a Covid-19 miatti szabályokat, és minden más olyan egészségügyi tanácsot, amiket a hatóságok hirdetnek. Súlyosan felforgatták a Bath-iak és a környéken lakók életét

– mondta Wylie főfelügyelő.

Rovatok