Index Vakbarát Hírportál

London és Washington űrfegyverkezéssel vádolja Moszkvát

2020. július 23., csütörtök 22:13 | aznap frissítve

Az amerikai űrparancsnokság szerint Oroszország július közepén már kipróbált egy műholdelhárító fegyvert. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azzal vádolta meg csütörtökön Oroszországot, hogy a világűrbe küldött egy műholdelhárító fegyvert a múlt héten, egy mesterséges hold tesztelése során. Harvey Smith brit légimarsall, a védelmi minisztérium űrigazgatóságának a vezetője azt mondta: Londont nyugtalanítja, hogy Oroszország fegyvert próbált ki a világűrben.

„Az ilyen tevékenység fenyegeti a világűr békés felhasználását, a keletkező roncsok veszélybe sodorják a műholdakat, és az egész űrbéli rendszert, amelytől a világ függ” – figyelmeztetett. Az amerikai űrparancsnokság is közölte: „Bizonyítéka van egy műhold elhárító fegyver kipróbálására július 15-én, bár az nem romboló jellegű volt”. A teszt hasonló volt ahhoz, amit Oroszország 2017-ben végrehajtott, és amely nem egyezett a küldetés állítólagos feladatával – tette hozzá a parancsnokság.

Az orosz műholdrendszer ilyen tesztjei miatt az amerikai fél az idén már kifejezte a nyugtalanságát – írta John Raymond tábornok, az űrparancsnokság vezetője a nyilatkozatában. „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Oroszország folytatja az erőfeszítéseit a világűrben elhelyezett rendszer kifejlesztésére és kipróbálására, és ez megfelel a Kreml nyilvánosságra hozott katonai doktrínájának” – írta a tábornok. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön egyebek között fegyverzetellenőrzési témákról is beszélt telefonon egymással, de a Fehér Ház azt nem közölte, hogy ezekről a katonai műholdakról is szó volt-e.

Rovatok