Index Vakbarát Hírportál

Felmondaná az isztambuli egyezményt a lengyel igazságügyi miniszter

2020. július 26., vasárnap 21:29

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményét - írta meg az MTI.

Ziobro álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat - számolt be róla vasárnap a lengyel média.

Az igazságügyi miniszter szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó "hivatalos munkálatokat".

Ugyanakkor a kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) távolságtartóan nyilatkozott a tárcavezető kezdeményezéséről. A PiS jelezte: a kormánykoalíció nem minden tagja fogadta tetszéssel a tárcavezető kezdeményezését.

Egyelőre nem született döntés. Ez nem közös álláspont. A miniszter úrnak van néhány elképzelése. Ha benyújtja javaslatát, elemezni fogjuk

- hangsúlyozta Anita Czerwinska, a párt szóvivője. Piotr Müller kormányszóvivő is azt mondta, hogy a kabinet még nem döntött az egyezmény sorsáról.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását heves társadalmi és politikai vita előzte meg. Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából.

Az Európa Tanács (ET) vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a lengyel kormány az isztambuli egyezmény felmondását. A Reuters hírügynökség értékelése szeriont a megállapodás felmondása további feszültségeket okozhatna Lengyelország és az Európai Unió kapcsolatában.

Rovatok