Index Vakbarát Hírportál

Felgyújtottak egy városházát Guatemalában a koronavírus miatt

2020. július 27., hétfő 23:29

Felgyújtották a városházát a guatemalai San Lucas Tolimán nevű település elégedetlenkedő lakói, mert a kormány nem lazította a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló intézkedéseket, írja az MTI a helyi sajtó hétfői közlése nyomán.

Az épület azután kapott lángra, hogy Alejandro Giammattei elnök bejelentette, mely megyékben milyen tevékenységeket engedélyeznek ismét, a település pedig vörös készültségi fokozatban maradt, fenntartották a lezárását.

Az El Periodico nevű helyi napilap szerint az intézkedés ellen tüntetők azzal érveltek, hogy a településen csak kevés fertőzött van, majd kövekkel dobálták meg a városháza épületét, amelyet két motorkerékpárral együtt fel is gyújtottak.

A kormány annak dacára kezdte el a gazdaság újraindítását, hogy sok térségben még mindig rohamosan nő a fertőzöttek száma. A 17 millió lakosú Guatemalában eddig 45 ezer 53 fertőzöttet azonosítottak és 1734 ember halt meg a vírus miatt.

Spanyolországban 361 járványgóc van

Spanyolországban 361 aktív járványgóc van mintegy 4100 igazolt esettel, 60 százalékuk két tartományban, Aragóniában és Katalóniában található - közölte az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója, Fernando Simón hétfőn.

A spanyol egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban 855 új fertőzöttet szűrtek ki, a regisztrált esetek száma meghaladja a 278 ezret. A fertőzés következtében több mint 28 ezren haltak meg, az elmúlt egy hét során hatan vesztették életüket.

Vannak olyan térségek Spanyolországban, ahol a vírus kis mértékben kering. Az ország nem homogén, nem is lesz az. Az esetek eloszlása nagyon egyenlőtlen

– mondta Fernando Simón. A járványügyi vezető arra is kitért, hogy tízből hat igazolt eset tünetmentes fertőzött, ami szerinte a felderítőmunka hatékonyságát mutatja. A fertőzöttek átlagéletkora továbbra is csökken, nőknél 43, férfiaknál 40 év, és ez kisebb kockázatot jelent.

Simón szerint az elmúlt két hónapban a külföldről beutazók közül 195-en voltak koronavírusosak, elsősorban az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából indultak, de előfordultak fertőzöttek Németországból, Franciaországból és Nagy-Britanniából érkezők között is. Voltak, akik úgy szálltak repülőgépre, hogy már tüneteik voltak.

Több mint 2500 új fertőzött Franciaországban

Az egészségügy-minisztérium közlése szerint 2551 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek az elmúlt három napban Franciaországban; napi átlagban ez 850 új fertőzést jelent. Ez valamivel alatta marad a csütörtökön és pénteken regisztrált ezer fölötti adatoknak, de magasabb, mint a hónap eleje óta tapasztalt napi 667 átlagos új fertőzött.

Az új fertőzöttekkel 183 ezer fölé emelkedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma. A francia hatóságok 610 fertőzési gócról tudnak a karanténintézkedések május 9-ei feloldása óta, az elmúlt napban hét újat tártak fel.

Lengyelország tömeges influenzaoltással védekezne

Lengyelországban influenza elleni, tömeges oltást fontolgatnak a járvány esetleges második hulláma előtt, derült ki Waldemar Kraska lengyel egészségügyi miniszterhelyettes hétfői nyilatkozatából.

A lengyel egészségügyi tárca idén 1,5 millió vakcinát rendelt az őszi influenzajárvány megelőzésére - közölte Kraska az RMF FM kereskedelmi rádióban, hozzátéve, hogy a megfelelő érdeklődés esetén több oltóanyagot is beszerezhetnek.

Kraska elmondta: az influenza elleni tömeges - bár nem kötelező - oltásokat fontolgatja az a szakértői csoport, amelyet az egészségügyi tárca kötelékében a koronavírus-járvány esetleges második hullámának kezelésére felállítottak.

Utalva arra, hogy a második járványhullám egybeeshet az influenzajárvánnyal, Kraska kívánatosnak nevezte, hogy a fő kockázati csoportokba tartozók - egészségügyi dolgozók, 65 évnél idősebbek, gondozóotthonok lakói - influenza elleni oltásban részesüljenek.

A vakcinák árát sok önkormányzat, több vállalat vezetése át akarja vállalni - tette hozzá.

Rovatok