Index Vakbarát Hírportál

Megvonták Matteo Salvini mentelmi jogát

2020. július 30., csütörtök 19:57 | aznap frissítve

A római felsőház megszavazta Matteo Salvini szenátor, a jobboldali ellenzéki Liga vezetője mentelmi jogának megvonását csütörtökön, írja az MTI.

Azután indult Salvini ellen jogi eljárás, hogy megtiltotta az illegális bevándorlókat szállító Open Arms spanyol hajó kikötését.

A szenátus 149 tagja Matteo Salvini mentelmi jogának megőrzése ellen szavazott, 147 pedig mellette. A kormánytöbbség pártjai Salvini ellen voksoltak, köztük a Liga egy évvel ezelőtti szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is. 

Emelt fővel haladok előre. (..) Büszke vagyok arra, hogy megvédtem Olaszországot, ismét ezt tenném, lelkiismeretem tiszta

– írta Salvini, aki még belügyminiszterként tiltotta meg a hajó kikötését Lampedusán. A szavazást megelőző felszólalásában Salvini felidézte az Open Arms Líbia és a Dél-Olaszország közötti útját. Hangsúlyozta, hogy a tavaly nyári kikötőlezárás ellenére a spanyol hajó mindenáron Olaszországban akart kikötni. Ezt bizonyítja, hogy többször elutasította Spanyolország segítségét. „Nem mentésről volt szó, az Open Arms tudatosan megsértette a törvényeket” – hangsúlyozta Salvini. Arról is beszélt, hogy a hajó feltartóztatásával a Liga akkori kormányszövetségese, az Öt Csillag Mozgalom és a miniszterelnök, Giuseppe Conte is egyetértett. 

SZERINTE A KORMÁNYTÖBBSÉG A BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTÁSSAL, POLITIKAI PEREKKEL AKARJA ŐT ÉS A JOBBOLDALT GYENGÍTENI. 

„Nem félünk tőletek. Az egyetlen bíróság, amely ítéletet mondhat felettem, az az olasz nép, a választók” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy tavaly júliushoz képest hatszor több menekült érkezett az olasz partokra, és az év eleje óta Olaszországba érkező több mint 12 ezer bevándorló több mint fele tunéziai és bangladesi, vagyis szerinte gazdasági bevándorló. 

Az Open Arms spanyol civil szervezet hajójának érkezése – fedélzetén 164 bevándorlóval – egybeesett a tavaly nyári kormányválsággal. Az Open Arms kikötését – 19 nap után – a szicíliai Agrigento ügyésze engedélyezte augusztus 20-án, miközben Giuseppe Conte miniszterelnök benyújtotta lemondását, és ezzel megszűnt az Öt Csillag Mozgalom és a Liga kormánya. 

Az ügyészség tavaly ősszel a volt belügyminiszterrel szemben vizsgálatot indított, többek között hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, valamint a nemzetközi konvenciók megsértése miatt.

A szenátus mentelmi bizottsága május 26-án nem javasolta Salvini mentelmi jogának felfüggesztését. A kérdésben azonban a felsőház mondta ki a végső szót. 

Ez a harmadik felvonás, írta az olasz sajtó az MTI beszámolója szerint, arra utalva, hogy ez a harmadik olyan, illegális bevándorlókat szállító hajó, amelynek ügyében felmerült a volt belügyminiszter mentelmi jogának megvonása. A Diciotti hadihajó esetében az akkor még szövetséges M5S kiállt Matteo Salvini mellett. A szintén olasz hadihajóhajó, a Gregoretti esetében megvonták Salvini mentelmi jogát, és októberben kell meghallgatásra jelentkeznie az ügyészségen.

Az Open Arms ügye annyiban eltérő, hogy külföldi felségjelzésű és civil hajóról van szó. 

A mentelmi jog megvonása nem jelenti Matteo Salvini automatikus bíróság elé állítását, erről majd az illetékes vizsgálóbíró dönt az ügyészségi munka után. Salvini korábban azt mondta, nem egyedül jár majd a bíróságra, viszi magával Giuseppe Contét is, mivel a hajók feltartóztatása a kormány közös döntése volt.

Rovatok