Nem az igazságszolgáltatás elől menekült külföldre I. János Károly volt spanyol király - bizonygatta Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes szerdán újságírók előtt. "Semmi elől nem menekült, a volt uralkodót nem vádolják semmivel" - hangoztatta a politikus. János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az országot, és külföldön telepszik le. A sajtó pénzügyi botrányt emleget a döntés hátterében, írja az MTI.
Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni - írta a volt király, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva.
A hatóságok azt akarják kideríteni, hogy János Károly 2008-ban kapott-e jutalékot azért, mert az ő közvetítésével nyerte el egy spanyol konzorcium a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.
Jól értesült sajtóforrások szerint a 82 éves volt uralkodó külföldre távozásáról a spanyol kormány és a királyi család közösen határozott. János Károly tartózkodási helye azonban továbbra sem ismert.
Pedro Sánchez kormányfő az újságírók erre vonatkozó kérdésére azt felelte, hogy ő nem tudja, és a királyi család is hallgat az ügyben. Kedden az ABC című spanyol lap arról adott hírt, hogy I. János Károly a Dominikai Köztársaságban tartózkodhat, de ezt a karibi ország bevándorlási hivatala rövid időn belül cáfolta.
Míg Pedro Sánchez úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartja a volt uralkodó döntését az ország elhagyásáról, a kormányfő második helyettese, Pablo Iglesias "méltatlan szökésnek" nevezte a volt király külföldre távozását. Az észak-spanyolországi Gijón városban is inkább botrányosnak tartják az esetet, és máris bejelentették, hogy átnevezik a település I. János Károly nevét viselő sugárútját. A hírek szerint más városok és régiók is hasonló lépéseket fontolgatnak.