Index Vakbarát Hírportál

Kihallgattak egy orosz férfit a bejrúti robbanással kapcsolatban

2020. augusztus 6., csütörtök 23:20

A ciprusi rendőrség kihallgatott csütörtökön egy orosz férfit, miután nyilvánosságra került, hogy az illetőnek köze volt ahhoz a hajóhoz, amelyen a bejrúti kikötői negyedet romba döntő 2750 tonna ammónium-nitrátot szállították – írja az MTI.

A libanoni hatóságok kérték, hogy keressük meg és hallgassuk ki a férfit, amit meg is tettünk

– mondta a ciprusi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a válaszokat elküldték Bejrútba.

A férfit, Igor Grecsuskint nem vették őrizetbe, csak az Interpol libanoni irodájának kérésére kihallgatták a hajó rakományáról.

A keddi robbanásokhoz hasonló nagyságúak korábban sosem történtek Libanonban. Az első detonációt petárdaraktárban keletkezett tűz okozta, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert 2750 tonna ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve foglalt le és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. A második detonáció következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, százezrek váltak hajléktalanná.

Az ammónium-nitrát úgy került Bejrútba, hogy 2013-ban a moldovai zászló alatt közlekedő Rhosus hajó Grúziából az afrikai Mozambikba tartva megállt Bejrútban - közölte egy libanoni biztonsági vezető. A hajó 2750 tonna ammónium-nitrátot szállított, amely polgári célú robbanószerek gyártására, illetve műtrágya előállítására egyaránt alkalmas.

A New York Times szerint a hajót Grecsuskin bérelte. A hajó azért kényszerült kikötni Bejrútban, mert szivárgást észleltek a hajótestben. A Kereskedelmi Tengerészeti Hivatal honlapja szerint a hajó 2013. november 20-án érkezett a bejrúti kikötőbe, és műszaki okok miatt többet nem hajózott ki.

Libanoni biztonsági illetékesek szerint míg a Rhosus Bejrútban tartózkodott, egy libanoni vállalat állítólag feljelentette a céget, amelynek a hajó a tulajdonában volt, így a helyi igazságszolgáltatás lefoglalta a járművet.

A rakományt egy raktárban helyezték el, a hajó végül elsüllyedt.

A ciprusi belügyminisztérium csütörtökön tagadta azokat az értesüléseket, hogy az orosz férfinak ciprusi útlevele lenne, ugyanakkor segítséget ígért Libanonnak. A Politisz című görög újság szerint Grecsuskin Limaszolban él orosz származású feleségével, akinek ciprusi útlevele van.

Tizenhat embert vettek őrizetbe a libanoni hatóságok, és a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig. Az érintettek között olyan munkások is vannak, akik az ammónium-nitrát tárolására használt 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek.

Eközben libanoni központi bank elrendelte a bejrúti kikötő és a libanoni vámhatóság vezetői számláinak befagyasztását. A jegybank pénzmosás és terrorizmus elleni különleges nyomozó bizottságának utasítását minden bankhoz és pénzintézethez eljuttatták az országban, és a rendelkezésről az ügyészséget és a bankfelügyeletet is értesítették.

Az utasítás értelmében Haszan Korajtem, a bejrúti kikötő főigazgatója, valamint Badri Dáher, a libanoni vámhivatal főigazgatója és öt további kikötői és vámhivatali illetékes számláit nem csak befagyasztják, hanem a banktitkokat védő törvény hatálya alól is kivonják.

Badri és Korajtem szerdán több libanoni médiumnak úgy nyilatkozott, hogy az évek folyamán több levelet is intéztek a libanoni bíróságokhoz, hogy rendeljék el annak a robbanásveszélyes anyagnak az elszállítását, amelyet a kikötőben tároltak, és amely kedden fel is robbant.

Rovatok