Index Vakbarát Hírportál

Lezártak egy mongol falut, miután bubópestisben meghalt az egyik lakója

2020. augusztus 7., péntek 10:07

Lezártak egy falut Belső-Mongóliában, miután az egyik lakos meghalt bubópestisben, írja a CNN. A beteg halálát vasárnap jelentették be az egészségügyi hatóságok, majd csütörtökön erősítették meg hivatalosan is az okát.

A beteg vérkeringése összeomlott, de a halált a bubópestis okozta. Hogy hogyan kapta el a pestist, azt nem említették a hivatalos közleményben.

Lezárták a falut, és mindennapos fertőtlenítést rendeltek el a házakban.

Suji Xincun ÖSSZES LAKOSát TESZTELTÉK, MINDANNYIUK TESZTJE NEGATÍV LETT.

Eddig kilenc szoros kontaktot és 26 másodlagos kontaktot találtak az egészségügyi szakemberek, őket karanténba zárták, de az ő tesztjük is negatív lett.

A CNN felidézi, hogy

a középkorban nagyjából 50 millió embert ölt meg Európában a pestis,

amely magas lázat és csúnya fekélyeket okoz. A pestist bakteriális fertőzés okozza, a kórokozót pedig rágcsálókon élősködő bolhák terjesztik. A kór kezelés nélkül akár 24 órán belül halálos lehet.

A betegség a mai napig minden kontinensen jelen van, a WHO becslése szerint évente nagyjából 1-2 ezer ember kapja el. Kínában 2009 és 2019 között 31 bubópestises esetet regisztráltak, ebből 12 volt halálos. 

Július közepén egy 15 éves fiú is meghalt a pestisben Mongóliában, miután mormotahúst evett. Akkor több helyen is szigorú karantént vezettek be. Korábban pedig két ember került kórházba a betegséggel, ők szintén mormotahúst ettek. 

Rovatok