Örökké kavarodás van a sajtóban a posztszovjet ország neve körül. A Fehéroroszország talán a leggyakoribb, elfogadott is, bár nem a legszerencsésebb: felesleges és nem is pontos fordítása a Belarusznak, hiszen nem „Oroszország” (Rosszija), hanem a „rusz” állam nevét őrzi a második fele. Ettől függetlenül finnül, svédül, németül is használatos a „Fehéroroszország” pontos megfelelője. Ez nem meglepő, ugyanis a színes jelölés nyugatról jött: Fehér Rusz a Moszkvai Nagyfejedelemség fennhatósága alá tartozó területeket, Fekete Rusz a Litván Nagyfejedelemség és Lengyelország alá tartozó keleti szláv területeket jelölte német térképeken a 14. században, később innen került át az oroszba. (Galícia keleti, előbb lengyel, majd orosz fennhatóság alá tartozó részeit eközben „piros” jelzővel illették.) A színek és a földrajzi elhelyezkedés közötti kapcsolat egyébként óperzsa hagyomány, a Fekete-tenger is ezzel magyarázható, sőt, hatására született a görög Albion elnevezés a brit szigetekre is, ahol a fehér a nyugatot jelenti – éppúgy, mint Moszkvához képest a „fehéroroszok” esetében.
Az ország budapesti nagykövetségénél „Belarusz Köztársaság” olvasható – Fehéroroszország nem –, az ország saját elnevezésének hivatalos rövidített formája Belarusz. (Ezt a két opciót adta meg Belarusz az ENSZ-ben is, amelynek történelmi okokból szovjet tagköztársaságként önálló alapító tagja volt – ahogyan Ukrajna is.)
A magyar külügyminisztérium is Belarusz Köztársaságként hivatkozik az országra, legfeljebb zárójelben említve meg a „Fehéroroszország” alakot.
A Belorusszija is ismerősen csenghet: ez azonban az orosz és szovjet elnevezése a cári Oroszországhoz, majd a Szovjetunióhoz tartozó területnek. Ezt az elnevezést a független Belaruszra hivatalosan Oroszországban nem használják, az ugyanis a „neoszovjet” területi igények vagy egyszerűen a lekezelés jele volna. Magánbeszélgetésekben persze előfordulhat Belorusszija az oroszoknál semleges formaként is.
Kommentáradatok tömegéhez vezet az ország neve mellett a belarusz nevek átírása is. Az országot hol Alekszandr Lukasenko, hol Aljakszandr Lukasenka vezeti. Mostani ellenfele hol Szvetlana Tyihanovszkaja, hol Szvjatlana Cihanouszkaja. Mindenki megzavarodott???
Nem, tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Az egyik alakzat az orosz nyelvből, a másik a belaruszból készült átírás.
Belarusz hivatalos nyelve a belarusz és az orosz. Utóbbi azonban sokkal általánosabban elterjedt, a magánbeszélgetésektől az oktatáson, a törvényhozáson keresztül a tévéig az orosz a domináns. Lukasenkónál különösen, ő hangsúlyosan csak oroszul nyilatkozik – még ha belaruszul kérdezik is. Az ellenzéknél már gyakoribb a belarusz nyelv használata, bár most ez sem igaz, Tyihanovszkaja és stábja is oroszul nyilatkozik, és ebben értelemszerűen nincs politikai állásfoglalás, legalábbis ez nem jelenti, hogy az Oroszországgal való integráció hívei lennének.
A nyelvi kettősség Ukrajnában is jellemző – bár ott ma már nem engedheti meg magának az elnök, hogy elsősorban ne ukránul beszéljen, ez még az orosz anyanyelvű Volodimir Zelenszkijre is igaz, akit ennélfogva nem is volna indokolt Vlagyimir Zelenszkijnek írni. (Ukrajnában így legfeljebb a keletukrán szakadárok neveinél lehetséges az orosz átírás, vagy azoknál, akik hangsúlyozottan orosznak vallják magukat.)
Belaruszban viszont az orosz nyelv sokkal meghatározóbb, így az oroszból készített átírások a nevek esetében semmivel sem kevésbé indokoltak, mint belaruszból. Sőt, mivel maguk a nevek birtokosai is inkább az orosz formát használják, az annak alapján született átírás még indokoltabb is.
(Borítókép: Rendőr egy szavazóhelyiségben Minszkben 2020. augusztus 9-én. Fotó: Valery Sharifulin / Getty Images)