Index Vakbarát Hírportál

A bejrúti robbanás miatt a koronavírus is elszabadulhat Libanonban

2020. augusztus 12., szerda 11:16

Kedden Libanon bejelentette, hogy egyetlen nap alatt több mint 300 új Covid-19-fertőzöttet regisztráltak (ez rekordmagas adat), és heten haltak meg koronavírusban – írja a Reuters. Az ország egészségügyi rendszerére most sokszoros nyomás nehezedik, ugyanis a bejrúti robbanás miatt is túlterheltek a kórházak.

Az augusztus 4-i robbanásnak legalább 171 halálos áldozata van, a sebesültek száma a hatezret is elérheti, miközben több mint 300 ezer ember maradt fedél nélkül a robbanásban megsérült és elpusztított épületek miatt. A detonációban több fővárosi kórház épülete megsérült, a kórházi személyzet tagjai között is vannak áldozatok és sebesültek, ami tovább súlyosbítja a libanoni egészségügy amúgy is nehéz helyzetét.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájának hétfőn jelentést adott ki, amelyből többek között kiderült, hogy:

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Tarik Jarasevic az ENSZ Genfben tartott keddi eligazításán azt mondta: a robbanásban megsérült kórházakból nem lehet áthelyezni betegeket más intézményekbe, mert a koronavírus miatt most túl nagy a fertőzésveszély.

Ahogy korábban az Index is megírta, libanoni biztonsági tisztségviselők már júliusban figyelmeztették Michel Aun elnököt és Hasszán Diáb kormányfőt arról, hogy 2750 tonna ammónium-nitrátot tárolnak a bejrúti kikötő egyik raktárában, ami biztonsági kockázatot jelent, és berobbanása romba döntheti a fővárost – írta a Reuters hírügynökség biztonsági forrásokra és dokumentumokra hivatkozva kedden. Az MTI beszámolója szerint két héttel később bekövetkezett a katasztrófa, és berobbant az ammónium-nitrát. A robbanás letarolta a kikötőt és környékét. A szerencsétlenségben mintegy hatezren sérültek meg, és ugyanennyi épület dőlt romba a libanoni főváros önkormányzata szerint.

Rovatok