Index Vakbarát Hírportál

Tízezrek tüntettek a diktatórikus kormány ellen Thaiföldön

2020. augusztus 16., vasárnap 18:23

Több mint tízezren tüntettek a "diktatórikus kormányzás" ellen vasárnap Bangkokban, elemzők szerint messze ez volt a legnagyobb demonstráció Thaiföldön a 2014-es katonai puccs óta.

A tüntetők a monarchia megreformálását, az uralkodó jogköreinek korlátozását követelték, valamint Prajuth Csan-Ocsa kormányfő távozását, új alkotmány elfogadását és az ellenzéki aktivisták megfélemlítésének beszüntetését. A résztvevők egyebek mellett azt skandálták, hogy "Le a diktatúrával!".

A délkelet-ázsiai országban az utóbbi hónapban csaknem mindennaposak voltak a diáktüntetések, a vasárnapi azonban most először szélesebb tömeget is megmozgatott.

"Új választást akarunk, és olyan új parlamentet, amely a népet képviseli" - jelentette ki egy tiltakozó.

Sokan úgy vélik, hogy nem volt szabad a választás tavaly Thaiföldön, s a legélesebb bírálatokat megfogalmazó ellenzéki pártot később be is tiltották a hatóságok. Emellett különböző korrupciós ügyek és a koronavírus-válság miatti gazdasági visszaesés is szítja az elégedetlenséget az országban.

Eközben néhány tucatnyi rojalista demonstráló is utcára vonult a fővárosban, nemzeti zászlókat és a király aranykeretes portréit tartva a magasba.

"Az nem érdekel, ha a kormány ellen tüntetnek, de a monarchiát hagyják békén" - mondta egyikük a Reuters brit hírügynökség tudósítójának.

(MTI)

Borítókép: Lillian SUWANRUMPHA / AFP.

Rovatok