Index Vakbarát Hírportál

Szélsőséges iszlamista fegyveresek 17 embert öltek meg egy szomáliai szállodában

2020. augusztus 17., hétfő 09:24

Szélsőséges iszlamista fegyveresek megtámadtak egy tengerparti szállodát vasárnap Szomália fővárosában, a merényletben és az utána kialakult tűzpárbajban legkevesebb 17 ember életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek, írja az MTI. A dráma három órán át tartott, a végén a biztonsági erők megölték az összes támadót - közölte a rendőrség és a kormány szóvivője.

A rendőrség arról számolt be, hogy délután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Elite Hotel bejáratánál, és ezután négy társa megrohamozta a négyemeletes épületet, majd túszokat ejtett. Még az akció közben a hatóságoknak sikerült biztonságba helyezniük a vendégek többségét, de több tucatnyian így is az épületben rekedtek. Csaknem harminc embert sebesüléssel kórházba kellett szállítani.

A támadók akciója heves tűzpárbajjal ért véget. Az öt támadón kívül meghalt 12 ember közül két kormányzati alkalmazott volt, három biztonsági őr, négy azonosított civil, és három azonosítatlan ember. A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet jelentkezett. 

A szállodában gyakran megszállnak politikusok, újságírók és különböző civil szervezetek munkatársai, de népszerű a mogadishui fiatalok körében is. A túszok zöme is fiatal volt. Mindeközben a szomáliai oktatási miniszter konvoja ellen pokolgépes támadást követtek el az ország déli részében, ott egy ember sebesült meg. Azt gyanítják a hatóságok, hogy ezen terrorakció mögött is az al-Shabaab áll. 

Szomáliában lassan már 30 éve szinte teljes a káosz, amióta az ellene összefogó hadurak 1991-ben megdöntötték az államfői tisztséget több mint két évtizeden át betöltő Sziad Barre hatalmát, majd az ország polgárháborúba süllyedt. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges al-Shabaab 2008 óta több-kevesebb sikerrel harcol a nemzetközileg elismert kormány megbuktatásáért.

Rovatok