Index Vakbarát Hírportál

Bejrúti robbanás: letartóztatták a vámparancsnokot

2020. augusztus 18., kedd 06:26

A két héttel ezelőtti hatalmas bejrúti robbanással kapcsolatban letartóztatták hétfőn a vámhatóság vezetőjét

 – írta az MTI a libanoni állami hírügynökségre hivatkozva.

Badri Dahert már néhány nappal az augusztus 4-i robbanás után őrizetbe vették, többször kihallgatták, végül hétfői kihallgatása után tartóztatták le.

A nyomozás folytatódik a 178 ember halálát és több mint 6000 sérülését okozó robbanás ügyében. Az anyagi kárt 10 és 15 milliárd dollár közöttire (2900-4400 milliárd forint) becsülik.

Továbbra sem tudni pontosan, hogy mi okozta a kikötőben tárolt 2740 tonna ammónium-nitrát robbanását. A kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése is tudott arról, hogy a vegyi anyagot ott raktározzák, és arról is, milyen kétes úton jutott a bejrúti kikötőbe a műtrágyának és robbanószer-alapanyagnak egyaránt alkalmas vegyszer.

Az áldozatok hozzátartozói és a háborgó közvélemény nemzetközi vizsgálatot követel.

Borítókép: Reuters Fotós: Alkis Konstantinidis

Rovatok