Index Vakbarát Hírportál

Vuhan útja a kihalt utcáktól a zsúfolt medencés buliig

2020. augusztus 20., csütörtök 23:07

Zsúfolásig tömött medencék, több ezer ember egy helyen, felfújhatós gumimatracokon fickándozva és arcmaszk nélkül bömbölő zenére bulik. Ez nem az a kép, ami most, 2020 nyarán bárhol a világon megszokottnak, hétköznapinak tűnne. Szinte bárhol történne ilyesmi, annak lenne hírértéke. Az, hogy ráadásul nem is bárhol történt meg mindez a múlt hétvégén, hanem Vuhanban, a koronavírus kirobbanásának epicentrumában, az alábbi képeket és videókat virálisan terjedővé tette.

Azt a vuhani aquaparkot, amelynek képei most végigsöpörnek a világsajtón, júniusban nyitották meg ismét, a tulaj szerint a látogatók ugyanakkor csak augusztus elején kezdték újra ellepni a medencéket - írja a BBC

De hogy jutott el oda a kínai nagyváros, ahol tavaly év végén jelent meg, hogy a követekző nyáron már ilyen buliknak is otthont adhat?

Január 23-án  került vesztegzár alá  a kínai Hupej tartomány központja, Vuhan, miután a 11 millió fős városból terjedni kezdett az azóta  világjárványt  okozó koronavírus.  Ekkor nagyvárosban 400 felett volt az igazolt fertőzöttek száma és 17 olyan halálesetet regisztráltak, amely a fertőzéshez volt köthető, de Vuhan már ekkor a vírus gócpontjaként volt ismert világszerte. A teljes vesztegzár előtt mindössze egyetlen héttel jelentették be a kínai hatóságok, hogy a koronavírus terjed emberről emberre, ez korábban nem volt ismert.

Kína tíz legnagyobb városának egyikét ezzel teljesen elzárták az ország többi részétől és emberek ezreit tesztelték, illetve kötelezték karanténra.  

A tömegrendezvényeket betiltották és azt kérték az emberektől, hogy mindenféle összejövetelt kerüljenek. Márciusban aztán már elkezdődtek az enyhítések:

Április elején tovább enyhítették a vírus terjedésének megelőzésére létrehozott szabályokat, április 8-án megszűnt a vesztegzár. Az eddig szigorú karanténszabályok között élő Vuhan lakói fellélegezhettek, a város nevéhez viszont hozzátapadt a “koronavírus gócpontja” megnevezés. Pedig ahogy minden más városnak, úgy Vuhannak is volt története a vírust megelőzően, erről itt írtunk részletesen.

Újra lehetett esküdni Vuhanban, és egy darabig úgy tűnt, lassan visszaáll az élet a normál kerékvágásba: újranyitottak az iskolák, fokozatosan újra indult a gazdaság és folyamatosan működött a tömegközlekedés.

Május 12-én azonban újabb 6 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Vuhanban. A város ekkor nagyszabású tervbe kezdett kezdett: a cél a teljes 11 milliós lakosság tesztelése volt. Az intézkedéseknek köszönhetően ekkor már sikerült hamar kontrollálni a járvány terjedését.

Júniusra újranyithattak az éjszakai piacok kis utcák mentén felállított stadjai.

Egy hónappal később, júliusban pedig valóban normalizálódni kezdett az élet Kína legtöbb részén. A mozik többsége újból megnyílhatott, az emberek ismét eljárhattak közparkokba, és a múzeumok és a könyvtárak egy része is fogadhatott embereket, igaz csak a normál kapacitásuk feléig. Tömegrendezvények megtartását is ismét elkezdték engedélyezni.

Ma már tényleg úgy tűnik, hogy a normál kerékvágás szerint zajlik az élet Vuhanban. A cikk elején említett zsúfolt aquaparkban rendezett bulin, a HOHA Vízi Elektronikus Zenei Fesztiválon szórakozó emberek képei is ezt bizonyítják. Beszésedes, hogy az esemény szervezői annyira igyekeztek teltházas bulit csapni, hogy a női turistáknak féláron kínálták a belépőjegyeket.

Ebben az aquaparkban most már tizenötezren megfordulnak hétvégente.

Igaz, ez a park tulaja szerint még mindig csak feleannyi ember, mint amennyi vendége a helynek tavaly ilyenkor volt.

A kínai közösségi médiámban a vizes zenei fesztiválról készült képek után megjelentek a meglepett kommüntelők a BBC szerint. Ezen kívül a Facebookon és a Twitteren is többen hangot adtak annak, hogy veszélyesnek és korainak tűnik egy ilyen esemény most még. Azonban a kínai Vuhanban jelenleg nem tiltják a tömegrendezvényeket, ugyanis május közepe óta nem regisztráltak új koronavírus-fertőzéses esetet, miközben több mint 9 millió lakost teszteltek. 

A koronavírus ettől függetlenül tovább terjed a világ nagy részén, az összes regisztrált fertőzött száma világszinten már meghaladja a 21 millió főt is. Olyan országok - például Új-Zéland és Dél-Korea - is küzdenek most a világjárványnak egy újabb hullámával, amelyek korábban úgy tűnt, sikeresen szorították vissza a fertőzés terjedését. Épp ezért, nem lenn meglepő, ha más országokban még hosszú idő kellene ahhoz, hogy hasonló tömegrendezvények megtartását engedélyezzék.

Rovatok