Index Vakbarát Hírportál

Prága már a szilveszteri tűzijátékot is lefújta

2020. augusztus 24., hétfő 12:27

Prágában sem a hagyományos szilveszteri tűzijátékot, sem az ezt idén felváltó modern fényjátékot nem fogják megtartani

– jelentette be hétfőn a cseh főváros önkormányzata takarékossági okokra hivatkozva.

A koronavírus-járvány miatt a városi kassza a járvány miatt idén mintegy 12-15 milliárd korona (162-202 milliárd forint) bevételtől esik el, főleg a minimális szintre csökkent nemzetközi turizmus miatt. Korábban évente 7-8 millió turista kereste fel Prágát, idén ennek csak a töredéke várható. Az önkormányzat már korábban döntött arról, hogy a szokásos működési kiadásokat 613,5 millió koronával (8,28 milliárd forinttal) csökkentik. A kiadáscsökkentés a város életének gyakorlatilag minden területét érinteni fogja.

Prága egyébként már a 2020-as újévet is fényjátékkal ünnepelte, ami olcsóbb és környezetkímélőbb volt, mint a tűzijáték.

A prágai vár, a Hradzsin közelében, a Moldva bal partján elterülő Letná dombon és a folyón úszó hajókon megrendezett újévi tűzijátékokat rendszeresen tízezrek – köztük rengeteg külföldi turista – tekintették meg. A rendezvény azonban mindig számos problémát okozott a lakosság egy részének, és különösen érzékenyen érintette a helyi kutyákat és macskákat.

A korszerű fényjáték, amelynek keretében képeket vetítettek a cseh Nemzeti Múzeum Vencel téren álló történelmi épületére, mintegy három millió koronába került, jóval kevesebbe, mint a tűzijáték. Ennek ellenére Prága nem maradt szilveszteri tűzijátékok nélkül, mert a nagy hivatalos rendezvényt több kisebb magántűzijáték váltotta fel.

Rovatok