Index Vakbarát Hírportál

Oroszország óva intette Brüsszelt és Washingtont a Minszk elleni szankcióktól

2020. augusztus 25., kedd 21:27 | aznap frissítve

A közleményt Stephen Biegun amerikai külügyminiszter-helyettes és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter moszkvai tárgyalását követően adták ki.

A jelenlegi fehérorosz helyzetről zajló megbeszélés során az orosz fél hangsúlyozta, hogy nem szabad szankciós vagy politikai nyomásgyakorlással próbálkozni Minszk ellen

– olvasható a tárca közleményében.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Lukasenko megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát, amire a helyi ellenzék és a nyugati államok is azt reagálták, a minszki vezetés elcsalta a választást és nem fogadják el ezt az eredményt.

Múlt heti rendkívüli ülésükön, az EU-tagországok vezetői megállapodtak, hogy uniós szankciókat vezetnek be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőszakért felelős személyek ellen. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt.

Az orosz külügyminisztérium beszámolt arról is, hogy az orosz fél felhívta Biegun figyelmét, hogy Washington és Brüsszel gyanúsan elhamarkodott módon fogadta el Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szándékos megmérgezésének verzióját. A tárca megjegyezte, hogy jelen körülmények között felmerül a kérdés:

Kinek állt ez érdekében?

Az orosz vezetésnek nyilván nem 

– hangsúlyozta a tárca.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak azt mondta, a Kreml egyelőre nem látja indokát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon Alekszej Navalnij megmérgezése címén.

Peszkov szerint nyomozásra akkor lesz indok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték. Úgy vélekedett, hogy mindaddig elhamarkodott dolog mérgezésről beszélni.

Peszkov kifogásolta, hogy Nyugaton a mérgezést tartják a történtek egyetlen lehetséges magyarázatának. Mint monda, az Kreml „üres zsivajnak” tekinti a vádakat, miszerint az orosz vezetésnek köze lehet Navalnij megmérgezésékhez, ezek „semmiképp sem lehetnek igazak”, ezért nem viszonyul hozzá komolysággal.

(MTI)

Rovatok