Index Vakbarát Hírportál

Körbefogták a vacsorázó fehér nőt a tüntetők, és ordítva követelték, hogy ő is tartsa fel az öklét

2020. augusztus 26., szerda 10:06

A cikk élesítésének időpontjában már 7,8 milliószor indították el a twitterezők azt a felvételt, amelyen az látható, hogy egy washingtoni Black Lives Matter-tüntetésen részt vevő fehérek egy étkezde előtt ülő fehér nőt körbevesznek, és ordítva követelik tőle, hogy ő is emelje fel az öklét, mert „a fehér hallgatás erőszak”. A virálissá vált poszton látható történést sokan elítélően kommentálják és retweetelik, olyan megjegyzésekkel, hogy ezt nem kéne, nem jó.

A tweetet közzétevő újságíró, aki a Washington Postnál dolgozik, azt írta, hogy a nő, akire kiabáltak, Lauren B. Victor várostervező, aki maga is támogatja a BLM mozgalmat, azt mondta az eset után, hogy úgy érezte, támadás alatt van, és hogy valami nincs rendjén azzal, hogy kényszerítik a támogatás kinyilatkoztatására, ugyanakkor nem tartott attól, hogy bántani fogják. „Nem féltem. Velük vagyok, hetekig demonstráltam velük” – mondta. 

A tweetelő újságíró a több bejegyzésből álló posztfolyamot azzal zárta, hogy érdemes megjegyezni, hogy a vonulást egy fiatal fekete nő vezette, aki felszólította a fehéreket, hogy lépjenek előre. Ez után történt, ami történt.

Rovatok