Index Vakbarát Hírportál

Montenegró választ, a koronavírus-járvány volt a kampány egyik témája

2020. augusztus 30., vasárnap 07:52

Reggel hétkor megnyíltak a szavazóhelyiségek Montenegróban, ahol a valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár a 81 fős törvényhozás képviselőit választja meg, írja az MTI.

A választópolgárok tizenegy párt és koalíció 778 jelöltjének sorsáról döntenek.

A közvélemény-kutatások alapján ismét a majdnem három évtizede kormányzó balközép Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) szerezheti meg a legtöbb szavazatot, és a várakozások szerint a miniszterelnök is az eddigi kormányfő, Duško Marković maradhat.

A kampányban a pártok a legnagyobb hangsúlyt a gazdasági intézkedésekre, az ország európai integrációjára és a koronavírus-járványra helyezték.

A kormánypártok azt hangsúlyozták, milyen jól kezelték a koronavírus-járványt az országban, és a szigorú korlátozások mellett álltak ki, az ellenzék szerint viszont nem volt megfontolt stratégiája a vezetésnek, hol szigorítottak, hol váratlanul enyhítettek az intézkedéseken, és egyebek mellett ezért emelkedett meg a nyár második felében a fertőzöttek száma.

Az ellenzék azt is követelte, hogy a járványhelyzet miatt halasszák későbbre a voksolást, a kormány szerint viszont semmi sem indokolta ezt a lépést.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le szavazataikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatóak.

Rovatok