Index Vakbarát Hírportál

Rekordmennyiségű, dzsihadisták által is használt drogot foglaltak le Romániában

2020. szeptember 1., kedd 20:49

Mintegy másfél tonna hasist és nagyjából négymillió darab captagon-tablettát fogott a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség egy hajó átvizsgálásakor.

A nagy mennyiségű drog feketepiaci értékét mintegy 60 millió euróra (több mint 21 milliárd forint) becsülik, és egy hajó átvizsgálásakor fedezték fel, amely vasárnap érkezett a konstancai kikötőbe Törökországból, két, Szíriában feladott konténerrel.

A kábítószert 40 tonna nagy sűrűségű, szerves eredetű szappan között rejtették el.

Az ügyészség közleménye szerint a „dzsihadisták drogjaként" ismert captagon-tablettáknak - amelyeket állítólag gyakran használtak fizikai állóképességük és önbizalmuk javítására az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei - rendszerint magas amfetamintartalmuk van.

Ez az eddigi legnagyobb mennyiségű hasis- és captagon-fogás a román bűnüldözés történetében. Kézre kerítésében az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) is közreműködött.

Jelenleg több román és külföldi állampolgár ellen van folyamatban bűnvádi vizsgálat, hogy kiderítsék a kábítószer szállításában játszott szerepüket.

A román hatóságok eddigi legnagyobb, négy évvel ezelőtti kábítószerfogása - csaknem két és fél tonna kokain lefoglalása - is a Fekete-tenger partján, a konstancai (Constanta) kikötőben történt.

Rovatok