Index Vakbarát Hírportál

Tüntettek Hongkongban az önkormányzati választás elhalasztása ellen, csaknem 300 résztvevőt őrizetbe vettek

2020. szeptember 6., vasárnap 20:15

Legtöbbjük ellen illegális gyülekezés a vád.

Nagy tömeg gyűlt össze helyi idő szerint vasárnap délelőtt egy betiltott tüntetésen Hongkong Yau Mai Tei nevű negyedében. Résztvevői az eredetileg vasárnapra tervezett, de a járványra hivatkozva csak jövőre megtartandó helyi önkormányzati választás elhalasztása miatt tiltakoztak, az ellenzék szerint ugyanis a  hatóságok a Kínához hű pártok rossz szereplésétől tartva halasztották el a megméretést. 

A rendőrök – írja a CNN – paprikaspray-vel oszlatták fel a tüntetést. Hatósági közlések szerint a demonstráción  289 embert vettek őrizetbe, többségüket, 270 tüntetőt a gyülekezési törvény megsértése miatt.  Köztük volt egy tiltakozó nő is, aki a gyanú szerint a nemzetbiztonsági törvényt megszegve Hongkong függetlenségéről beszélt, ellenállt az őrizetbe vételnek és rátámadt a rendőrökre. Utóbbi gyanúja miatt 19 tüntető csuklóján kattant bilincs.

Eközben az otthonában letartóztattak egy ismert ellenzéki aktivistát, mégpedig azzal a váddal, hogy „lázító és demokráciapárti” jelszavakat kiabált. Tam Tak-Csi-t Tai Po kerületi otthonában fogták el, a hongkongi rendőrség nemzetbiztonsági főosztályán dolgozó  Steve Li Kwai-Wah főfelügyelő letartóztatásnak okaként a Tam által személyesen és a Facebookon is kifejtett kormányellenes tevékenységet nevezte meg. 

A rendőrség emlékeztetett arra, hogy betiltott tüntetéseken részt venni bűncselekmény, ugyanúgy mint megszervezni őket, a demonstrációk ráadásul csak tovább növelik a koronavírus terjedésének az esélyét. 

Rovatok