Index Vakbarát Hírportál

Koronavírussal diagnosztizálták a gyulafehérvári érseket

2020. szeptember 9., szerda 13:17

Koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezelik Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket, akinek az elmúlt napokban megfázási tünetei voltak, majd a koronavírus-tesztje pozitív lett – közölte szerdán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal.

Egy erdélyi katolikus hírportál szerint az érseket szeptember 8-án este szállították kórházba rossz közérzettel. Egészségi állapota az augusztus 29-i püspökszentelés óta romlott. Akkor szentelték fel Csíksomlyón Kerekes Lászlót, akit Ferenc pápa az idén nevezett ki a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé.

A közlemény szerint kezdetben a meghűlés tünetei mutatkoztak az érseknél, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával, majd kedd estig elkülönülve volt a szobájában, hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét. A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet, majd a kedden elvégzett koronavírustesztjének eredménye pozitív lett.

Az érsek – írja az MTI – imát kért híveitől, és arra szólított fel, hogy vigyázzunk a magunk és mások egészségére.

Az 52 éves Kovács Gergelyt Ferenc pápa tavaly nevezte ki gyulafehérvári érsekké Jakubinyi György nyugalmazott érsek utódaként. Az új érseket február végén szentelték püspökké, és iktatták hivatalába.

Rovatok