Index Vakbarát Hírportál

Az országhatárnál kialakult feszültségek enyhítéséről állapodott meg India és Kína

2020. szeptember 11., péntek 08:35

Tárgyalásokat kezdett Moszkvában a kínai és az indiai külügyminiszter, hogy konszolidálja a kialakult helyzetet. Vang Ji és Subramaniam Dzsaisankar először ült tárgyalóasztalhoz, amióta Júniusban halálos áldozatokat szedett a a határvillongás – írja az MTI.

Megállapodtak  abban, hogy nem érdekük a válság elmélyülése, ezért kerülni fogják a provokatív lépéseket és a párbeszédre és a bizalom kiépítésére helyezik a hangsúlyt.

Vang Ji szerint ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy Kína és India nem konkurensek, hanem partnerek. Ugyanakkor arra szólította fel Indiát, ne lőjön át a határon és vonuljon vissza a területről. A hét elején ugyanis a két ország azzal vádolta egymást, hogy filmeztető lövéseket adtak le, megszegve ezzel az 1996-os fegyverszünetet. 

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. A határvita 1947 óta, India függetlenné válása óta tart.  Kína 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai  Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.

 A két fél egymást tette felelőssé a Galván folyó magasan fekvő völgyében kitört harcokért, mely kínai területről folyik egy indiai völgybe. A közelmúltban kínai katonák özönlöttek a völgybe válaszul az indiai harckészültségre. Fegyveres konfliktusra nem került sor, de a katonák összeverekedtek és kővel dobálták egymást. Halálos áldozatai is voltak a harcoknak.

Ezt követően  India betiltott 59 kínai mobiltelefonos applikációt – egyebek mellett a TikTokot, a WeChatet és a Weibo mikroblogot –, majd szeptember elején újabb 118 kínai mobilalkalmazást tett elérhetetlenné. Indiában tüntetők követelték a kínai termékek teljes bojkottját. Az események következménye, hogy év első nyolc hónapjában 22,3 százalékkal esett vissza Kína Indiába irányuló exportja.

Szeptember végén kezdődik a Kaukázus-2020 nemzetközi hadgyakorlat orosz területen, amelyen Kína is részt vesz.

Rovatok