Hétfőn választja meg az egészségügyi okokból távozó japán miniszterelnök, Abe Sinzó utódját a kormányzó Liberális Demokrata Párt. Az egymással versengő három jelölt külpolitikai elképzeléseit már elemzi a sajtó, pedig valamennyien az Abe által kijelölt úton haladnának tovább. Okkal, hiszen a távozó miniszterelnök nem csak az Egyesült Államok és Kína között egyensúlyozott bravúrosan, de a hírszerzést is történelmi csúcsponton adja át. Tokió a műholdas felderítés és a jelhírszerzés élvonalába került, kiérdemelve helyét az Öt Szem kémszövetségben is.
Miközben a híres európai kémek névsora kimerül a táncosnőből lett állítólagos német ügynök Mata Hari, vagy a Szovjetuniónak jelentő Kim Philby személyével, Japánban jóval hosszabbra nyúlik a lista. Tokió fürkészei befolyásos családokat környékeztek meg Brazíliában és kiterjedt hálózatot működtetek Ausztráliában. Téglákat építettek a német hadsereg vezetésébe, illetve előkészítették az amerikai flottára mért, 1941-es légicsapást Pearl Harbornál. De ne feledkezzünk meg a ninjákról sem: a titokzatos zsoldosok a japán népi hiedelem misztikus alakjaiból a globális popkultúra kedvenc bérgyilkosaivá váltak.
Bár a második világháborúban elszenvedett vereség után nem csak a japán hadsereg, de az ázsiai ország hírszerzése is a végletekig leépült, Tokió napjainkra újra kémfővárossá nőtte ki magát. Mindenekelőtt köszönhető ez Japán történelmének leghosszabban ideig hivatalban lévő miniszterelnöknek, a napokban távozó Abe Sinzónak. A kormányfő augusztus végén jelentette be lemondását, Abe egészségügyi okokból kényszerül elhagyni posztját. Utódját várhatóan hétfőn választja meg a kormányzó Liberális Demokrata Párt, a jobboldali, konzervatív politikai csoporton belüli kampány azonban már a héten elkezdődött.
A legesélyesebb jelölt Abe kabinetfőnöke,
Yoshihide Suga.
A 71 éves, veterán politikussal szemben Fumio Kishida korábbi külügyminiszter és az LDP főtitkára, Shigeru Ishiba is indul, a Japan Times napokban megjelent elemzése szerint azonban a három jelölt nagy vonalakban azonos célokat fogalmaznak meg a külpolitikát illetően. Továbbra is kiemelten kezelnék a Koreai-félszigeten zajló eseményeket, Észak-Korea ugyanis a huszadik század végétől fenyegeti nukleáris programjával Japánt. Mindhárom jelölt folytatná a Kína visszaszorítását célzó jelenlegi külpolitikát, ugyanakkor elemzők szerint az új jelöltek Abe-nél keményebben fognak bánni Oroszországgal.
Amiben pedig teljes az egyetértés, hogy mindhárom jelölt elkötelezett az Abe nevéhez kötődő, „szabad és nyitott Ázsiai és Csendes-óceáni térség” fenntartásában. ezt az Egyesült Államokkal kialakított, szoros együttműködéssel érnének el.
Márpedig az elmúlt nyolc éves kormányzása alatt Abe Sinzó történelmi szintre emelte Washington és Tokió kapcsolatát. Elemzők ezt tartják a japán kormányfő legfontosabb diplomáciai hagyatékának, amit Donald Trump amerikai elnök nemrég közölt tweetje is alátámaszt. Trump érzelmes poszttal búcsúzott kollégájától, akit a japán történelem legnagyszerűbb miniszterelnökének kiáltott ki.
Trump 2016-os megválasztása óta a két vezető húsz alkalommal találkozott egymással személyesen, ötször golfoztak, és harminchétszer beszéltek telefonon.
Abe tudatosan építette a kapcsolatot, erre utalt, hogy Trump megválasztását követően, de még beiktatása előtt elsőként kereste fel őt, még New York-i irodájában. Arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, hogy a japán kormányfő erőfeszítései kifizetődőek voltak-e: Trump a személyes jó kapcsolat ellenére is célba vette Tokiót az egész világ ellen meghirdetett vámháborúja során, ráadásul Washington mindig az ázsiai szigetország biztonságát garantáló, mintegy ötvenezer fős amerikai katonai kontingens kivonásával zsarolta Japánt. Van azonban egy terület, ahol kétségkívül komoly áttörést könyvelhet el a kelet-ázsiai ország:
ez pedig a hírszerzési együttműködés, Japán ugyanis hatodik tagként csatlakozik az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland által megalapított, Öt Szem Szövetség hírszerzőcsoporthoz.
Mielőtt rátérnénk arra, hogyan került Japán egy angolszász országokat tömörítő titkos klubba, nézzük meg, mit csinál az Öt Szem csoport! A szervezet számos kémfilmet, sorozatot megihletett, a legutóbbi, 2015-ös James Bondból is emlékezhetünk rá. A filmben az aktuális főgonosz, a brit kormányba beépült „C” több ország hírszerzését vonná össze, hogy hozzáférjen a tagállamok birtokában álló információkhoz, egyben számítógépekre, műholdakra cserélje az olyan hidegháborús őskövületeket, mint James Bond.
Leszámítva a füstöt és a drámát, a film viszonylag hiteles képet mutat az Öt Szem csoportról. Az információmegosztáson kívül a szövetség valóban az úgynevezett jelhírszerzés, illetve a műholdakkal végzett lehallgatás, nyomon követés összehangolásán dolgozik. Az ebből fakadó hatalomtöbblet mértékét pedig Hollywood eszköztárával is nehéz eltúlozni. Az együttműködésről is szivárogtató egykori amerikai titkosszolgálati alkalmazott, Edward Snowden például így írta le a csoportot:
egy nemzetek fölött álló hírszerzőszervezet, ami a résztvevő államok törvényeit sem tartja be.
Az angolszász szövetség egy 1943-ban, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között létrejött hírszerzői szerződés előzte meg, az UKUSA Megállapodás pedig 1955-ben egészült ki a másik három angolszász országgal, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal. Az ötvenes évek a résztvevő országok már nem csak titkokat osztottak meg egymással, de együttműködtek a Szovjetunióhoz és Kínához tartozó kommunikációs infrastruktúra lehallgatásában is. Az együttműködés pedig azóta is csak bővül.
Az Öt Szem csoport kisegítette egymást szinte az összes háborúban, együttműködtek a kongói antikolinista politikus, Patrice Lumumba meggyilkolásában, és támogatták a Tienanmen-téren 1989-ben tüntető, pekingi diákokat. Híres megfigyeltjeik listáján olyan nevek szerepelnek, mint Angela Merkel német kancellár, John Lennon zenész, vagy éppen a múltból Charlie Chaplin színész. De az egykoron az amerikai NSA (National Security Agency) berkeiben dolgozó Snowden által nyilvánosságra hozott dokumentumokból az is kiderült, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége „lehallgató-átjátszó központként” működött.
„Bármit gondoljanak a jelenlegi amerikai vezetéséről, a nyugati világ jelhírszerzésének központja az Egyesült Államokban van” – mondta az Indexnek Nicholas Wilkinson, a brit haditengerészet nyugállományú admirálisa.
Wilkinson a D-Notice igazgatója volt, a szervezet a sajtó és a védelmi intézetek közötti, informális kapcsolatot biztosítja. Az érzékeny információk esetleges kiszivárgása felett őrködő D-Notice vezetőjeként, Wilkinson nem egyszer találkozott az Öt Szem csoporttal, mivel – mint mondja –, a titokzatos csoport mindig is izgatta a brit újságírók fantáziáját. Arról persze, hogy milyen kontextusban került elő a szövetség a D-Notice megbeszélésein Wilkinson nem beszélhet.
„Valójában nem Snowden volt az első, aki részleteket közölt a szervezetről” – folytatta, Wilkinson szerint először egy 1972-es szivárogtatás miatt pattant ki a botrány. Akkor az úgynevezett ECHELON megfigyelőrendszerről jelentek meg részletek, a brit admirális szerint a projekt jól bemutatja az Öt Szem együttműködés lényegét. Az ECHELON ugyanis egy távközlési műholdakon áthaladó adatforgalmat összesítő rendszer, ami katonai, diplomáciai és egyes források szerint polgári célpontokról is adattömegeket gyűjt össze. Ahogyan a The Guardian egy korábbi cikkében írta:
Elektrotechnikai kémközpontok globális hálózata, ami telefonokat, faxokat és számítógépeket is lehallgat, bankszámlákat is képes azonosítani. Ezt az információt ECHELON számítógépein tárolják, melyek egy-egy személyről akár több millió adatot is őrizhetnek”.
A projekt egyébként nagy nemzetközi botrányt kavart, a 2000-es évek elején az Európai Parlament is vizsgálatot indított uniós polgárok és intézmények esetleges érintettsége miatt.
Wilkinson szerint bár sok részlet napvilágot látott már az Öt Szem szövetség tevékenységéről, az együttműködés részletei nem ismertek. „A szövetség formálisan létező szervezet, bár nincs fizikai központja, vagy főhadiszállása. A résztvevő ország titkosszolgálatai közötti együttműködési megállapodásai továbbá nem ismertek. Az egyes szervezetek vezetői időnként találkoznak egymással, illetve természetesen biztosított közöttük az állandó kapcsolattartás” – mondta a szakértő. Wilkinson ugyanakkor hozzátette, a szövetség működéséről, az egymás között cserélt információkról lényegében az Egyesült Államok dönt.
Márpedig Washingtonban nagyon kényesek arra, hogy kik, kivel, milyen titkokat osztanak meg
− mondta a brit admirális.
A hatodik szem: Japán
Éppen egy évvel ezelőtti számában foglalkozott a The Economist Tokió kémeivel, s a brit hetilap elég lesújtó képet festett a japán hírszerzés állapotáról. A cikkben megszólal egy amerikai hírszerzőtiszt, akit a szerző arról is kérdezett, hogy mennyi esélye van Japánnak csatlakozni az Öt Szem szövetséghez. „Ez nincs benne a pakliban” – nyilatkozta az amerikai tiszt, hozzátéve, hogy Tokiónak ahhoz többet kellene letennie az asztalra.
Arról persze nem csak a brit hetilap írt, hogy a japán hírszerzés csillaga igazán legutóbb a második világháborúban tündökölt. A politikai és védelmi szempontból is elengedhetetlen, az ország súlyának megfelelő hírszerzés hiánya régóta téma Tokióban. Érdekes, hogy éppen Abe Sinzó vetette el azt a tervet, ami az amerikai CIA-hoz hasonló, vagyis elsősorban hírszerzők, ügynökök által végzett klasszikus kémszolgálat felállítását célozta. Az ötlet Abe elődjéhez, Koizumi Dzsunicsiró miniszterelnök nevéhez fűződik, aki állítólag a dicsőbb múltra utalva, „több ninját″ akart látni a japán hírszerzésben. A „japán CIA″ ötlete 2015-ben is előkerült, akkor Abe fontolóra vette megvalósítását, a szervezet felállításáról azonban azóta sincs hír – a külföldi, emberi erőforrással végzett kémkedést így továbbra is a kormányfőnek közvetlenül jelentő Kabinet Hírszerző és Kutatóhivatal (Naichō) látja el.
Összefügg a jelenséggel a második világháborút követően kialakult, pacifista külpolitikából eredő társadalmi, politikai önkorlátozás: ahogyan azt egy magyar kutató, Bartók András írja tanulmányában, az ázsiai szigetország időnként elnyeri a „kémek paradicsoma eposzi jelzőt”, mivel az önkorlátozás az elhárítás korlátoltságában is tetten érhető. A hézagos jogi szabályozás például sokáig teret engedett a titkos információk kiszivárogtatásának, a kellően szigorú előírások, nemzetbiztonsági szűrések, belső ellenőrzések hiánya pedig korábban a japán titkosszolgálatok felsőbb köreibe is téglák beépülését engedte. A nyugati szövetségesek kérésére 2013-ban Tokió egy jogszabályban szigorította a titkos információk kiszivárogtatása miatt kiszabható büntetést, ami azonban elemzők szerint csak részben csillapította meg a nyugati szövetségek aggodalmait.
Alig egy évvel a The Economist pesszimista cikke után azonban, Japán mégis csatlakozhat a világ legrégebbi, és talán legbefolyásosabb hírszerzői klubjába. A döntés mögött egyrészt Abe Sinzó sikeres külpolitikája áll.
Japán annak ellenére tudott normális munkakapcsolatot kialakítani Kínával, hogy a két ázsiai ország között egyértelmű érték- és érdekkonfliktus feszül, márpedig ilyen diplomáciai bravúrra egyre kevesebb nyugati ország képes.
Nem sokkal a Japán csatlakozásáról megjelent hírt megelőzően, Said Javid brit konzervatív politikus, az Öt Szem szövetségbe egykoron delegált kormánytag publicisztikában értekezett arról, hogy a Kína által jelentett fenyegetés miatt a közösségnek ki kell nyitnia kapuit. Said szerint új tagokkal kell bővülnie, a politikus elsők között említette Japánt, de Dél-Korea és Németország felvételét is sürgette.
Kína és Japán diplomáciai kapcsolata mellett azonban van egy fontos szakmai érv is Tokió felvétele mellett. A legtöbb elemzésből kimaradt, hogy
nélkülözve Elon Musk és a SpaceX sztárallűrjeit, Japán az elmúlt évek alatt csendben az űrkutatás egyik központjává vált a világban.
Tokió egy 2008-ban hozott törvénnyel adott lendületet az űrtechnológia fejlesztésének, ahogyan azonban azt Bartók András is megjegyzi dolgozatában, a Japán vezetőket már a kilencvenes években foglalkoztatta egy felderítőműhold-program elindítása. Az első eszközt 2003-ban állította pályára Tokió, miután 1998-ban Észak-Korea tesztrakétát lőtt ki az ázsiai ország irányába.
Azóta a tizennyolcadik kémműholdat bocsátott fel Japán, a legutóbbit idén februárban. Szakértők szerint az űreszközök elsősorban Kínát figyelik, de Észak-Korea mellett gyűjtenek információt például Oroszországról és a Dél-kínai-tengerről is.
Az értékes tudás pedig felkeltette a jelhírszerzésre, műholdas megfigyelésre összpontosító Öt Szem szövetség figyelmét is. A saját kémműholdakkal végzett felderítés mellett ráadásul Tokió más nemzetek, vállalatok műholdjainak megfigyelésében, lehallgatásában is komoly sikereket ér el. A feladatot ellátó szervezetről, a Védelmi Minisztériumhoz tartozó Információs Központról (Jōhōhonbu) a The Intercept hírportál és a japán NHS hírügynökség közölt oknyomozó cikket. Arról, hogy mennyire vigyáznak a Jōhōhonbu által gyűjtött titkokra a szervezet központja is árulkodik: a minisztérium épületkomplexumán belül található, tizenkét szintes „C1”-es blokk négy emelete a föld alatt van, a tizenegy alosztály dolgozói pedig állítólag nem is érintkezhetnek egymással, az épületen belül fizikailag elválasztják őket egymástól.
A cikkben nyilatkozó szakértő szerint a japán védelmi minisztérium több mint kétszáz műholdról gyűjt információt, ezek közül legalább harminc kínai, de a megfigyelt űreszközök között lehet orosz, dél-koreai, tajvani vagy épp európai is. Tokió titokzatos egységéről szivárogtatott ki információt Snowden is, aki egyébként 2009 és 2012 között Japánban dolgozott az NSA megbízásából. A dokumentumok egy, az ECHELON rendszerhez hasonló projektről szólnak.
A MALLARD fedőnéven futó programmal az internetforgalomról gyűjtött tömegével információt Tokió. 2012 és 2013 között óránkét félmillió, naponta 12 millió adatot mentettek le a világhálóról.
A cikk szerint az esetleges kibertámadások elhárítása céljából gyűjtött akcióban az amerikai NSA is részt vett, a projekt pontos célja, a gyűjtött információ mértéke és jellege azonban továbbra is ismeretlen. Az mindenesetre a japán hírszerzés költségvetéséből látszik, hogy – vélhetően az Öt Szem szövetség legnagyobb örömére – Tokió továbbra is a lehallgatásra, kémműholdak felbocsátásban látja a jövőt: míg 2017-ben a humánerőforrással dolgozó Kabinet Hírszerző és Kutatóhivatalra (Naichō) 7.8 milliárd forintnyi japán jent költöttek el, 2019-ben a műholdas hírszerző központ költségvetése 158 milliárd forint volt.
(Borítókép: Carl Court/Getty Images)