Index Vakbarát Hírportál

Már a Déli-sarkon is maszkot kell viselni

2020. szeptember 14., hétfő 16:41

A koronavírus-járvány kitörése óta első ízben indult kutatócsoport az új-zélandi Christchurchből a Déli-sarkra hétfőn, a tudósoknak azonban az amerikai McMurdo-kutatóállomásra érkezve két hétig maszkot kell majd viselniük – írja az MTI.

A szakembereknek indulásukat megelőzően csaknem hat hetet kellett karanténban tölteniük. Erős viharok miatt ugyanis az amerikai légierő repülőgépének augusztusban tervezett indulását ismételten el kellett halasztani, így a mintegy százfős kutatócsoport eredetileg kéthetes elkülönítése elhúzódott.

A kutatóknak megérkezésüket követően két héten át kell maszkot viselniük. A szigorú óvintézkedésnek jó oka van, hiszen az Antarktisz az egyetlen kontinens, ahová eddig nem jutott el a koronavírus.

„Ezt nagyon komolyan vesszük, hogy biztosra menjünk, semmi se történjen” – idézte az új-zélandi TVNZ televízió Tony Germant, az amerikai-új-zélandi Déli-sark-program szóvivőjét. Mint mondta, a Déli-sarkon szeptembertől márciusig tartó nyári időszakban a kutatási programokat is minimálisra csökkentették a pandémia miatt.

A McMurdo kutatóállomáson várhatóan legfeljebb 450-en fognak dolgozni, ami a rendes létszám egyharmada. German szerint a csoport főleg karbantartási munkálatokat fog végezni, és felkészíti az állomást a jövő évre.

Rovatok